Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Felvidéki Vágtát, a belépés ingyenes

Képarchívum (a szerző felvétele)
Dunaszerdahely |

2024. július 6-án rendezik meg a nyolcadik Felvidéki Vágtát, amely több újítást is tartogat. Három kategóriában 21 lovas versenyez majd a sikabonyi reptéren előkészített lovaspályán. A Felvidéki Vágta a Nemzeti Vágta előfutama, amelyet 2024. október 5-6-án rendeznek meg Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban.

A Nemzeti Vágta a lovas hagyományok felelevenítésére életre hívott egyedülálló lovas verseny, májustól augusztusig 16 vidéki és határon túli elővágta előzi meg. A nyolcadik Felvidéki Vágtára idén rekordszámú lovas jelentkezett. Elrajtol a Felvidéki Vágta, újdonság a Huszárgyerek Vágta és nem marad el a már jól ismert Kishuszár Vágta sem. Dunaszerdahely mindhárom kategóriában indít lovast. A Felvidéki Vágtán a házigazda színeiben Põthe Zoltán versenyez, a Kishuszár Vágtán Pőthe Laura, mig a Huszárgyerek Vágtán Kohút Linda képviseli Dunaszerdahelyt. Az ifjúsági mezőnyt idén először két csoportra osztották: a 10-13 évesek (2011–2014 között születettek) a Huszárgyerek Vágtán versengenek, a 14–17 évesek (2007–2010 között születettek) a Kishuszár Vágtán indulhatnak.

„Nagyon örülünk a szabálymódosításnak, mert ennek köszönhetően lehetőség nyílik a folyamatos utánpótlás-nevelésre. Így idén először már a 16-17 évesek is versenyezhetnek, akik a Kishuszár Vágtát követően később akár a felnőtt futamban, a Felvidéki Vágtán is megmérettethetik magukat. A Kishuszár Vágtán 5, a Huszárgyerek Vágtán pedig 4 lovas indul. Mindkét kategóriában két előfutamot tudunk rendezni. A Felvidéki Vágta ezáltal eleget tesz az egyik fontos célkitűzésének, hogy a fiatalok érdeklődését is felkeltse a lovassport iránt” 

– hangsúlyozza Bóna Erzsébet, a Felvidéki Vágta szervezője. A VIII. Felvidéki Vágtán négy előfutamot terveznek, összesen 12 lovas áll rajthoz. Az izgalmas lovasverseny és a rendezvény színvonala több új lovas érdeklődését is felkeltette. 

„Örömünkre szolgál, hogy új településeket és lovasokat is köszönthetünk a rendezvényen, akiknek a VIII. Felvidéki Vágta lesz az első galoppversenyük. Több visszatérő település is van, úgy mint Nyárasd, Királyrév, Sókszelőce, Nyékvárkony, Somorja, Tallós és Feketenyék. A Felvidéki Vágta történetében két település először indít lovast: Patonyrét és Nagyabony. Házigazdaként a célunk változatlan, továbbra is azt szeretnénk, hogy a Felvidéki Vágta a magyar lovasok találkozója legyen, amely a lovassport népszerűsítéséről és a lovas hagyományok ápolásáról, illetve bemutatásáról szól” 

– mondta Hájos Zoltán, a házigazda Dunaszerdahely polgármestere. Dunaszerdahely városa ezúttal is társrendezője és házigazdája a Felvidéki Vágtának. A nap folyamán különböző kísérő rendezvényekkel várják az érdeklődőket, lesz Kézművesek udvara és Csallóközi ízek utcája. Lesz westernshow, marhaterelés, lovas és gyalogos harcmodorbemutató. A gyerekek korabeli fajátékokkal szórakozhatnak, továbbá török kori sátrakban harci eszközöket is kipróbálhatnak. A Nemzeti Lovas Színház színészei operett- és musicalslágereket énekelnek lóháton, este fellép a NOX együttes. A Felvidéki Vágtára a belépés ingyenes, a látogatókat a Vágtavonatok ingyenesen szállítják a helyszínre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?