Leállították az eljárást, amit Fico állítólagos rágalmazója ellen indítottak

fico
Pozsony |

A Pozsony I Járásbíróság leállította az Igor M. parlamenti képviselő ellen rágalmazás ügyében indított eljárást. Az indoklás szerint nem történt bűncselekmény. A TASR hírügynökséget Pavol Adamčiak, a pozsonyi Kerületi Bíróság szóvivője tájékoztatta pénteken.
 

A bíróság még február 23-án hozta meg az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatával összhangban azt a döntést, amellyel leállították az eljárást.

A határozat nem jogerős, az ügyész és a vádlott is fellebbezhet.
 

A pozsonyi Kerületi Ügyészség 2017. szeptember 9-én emelt vádat Igor M. ellen a Robert Fico (Smer-SD) kormányfő állítólagos belizei számlájáról tett kijelentése miatt. Igor M. egy névtelen forrásra hivatkozva 2015 augusztusában azt állította, hogy a kormányfő és felesége még 2008-ban alapított egy offshore céget Belizén. A cég két számláján Igor M. szerint összesen 674 millió dollár van. Fico ezt ostobaságnak nevezte.

A rendőrség a belizei pénzügyi hírszerző egységen keresztül ellenőrizte az információkat. A vizsgálat eredménye szerint sem Fico, sem a felesége nem rendelkezik és nem is rendelkezett semmilyen személyes vagy vállalkozói számlával a belizei pénzügyi intézetekben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?