Lassan kiderül, hogyan utazhatunk nyáron

koronavírus
Pozsony |

Már a kormány előtt van az úgynevezett utazási jelzőlámpa, amely a nyári kirándulásokat szabályozná. Martin Klus (SaS) külügyi államtitkár szerint jövő hét csütörtökön akár életbe is léphet.

A járványügyi szakértőkből álló konzílium csütörtök este jóváhagyta a külügyminisztérium által kidolgozott utazási jelzőlámpát. Erről Martin Klus számolt be a közösségi oldalán. Az államtitkár ismertette a dokumentum néhány részletét is. Ez alapján kiderült, hogy az országok jelölésére három színt alkalmaznának: zöldet, pirosat és feketét.

 

Zöld zóna

A zölddel jelölt országok lennének a kevésbé kockázatos úti célok, ezekben a járványhelyzet kifejezetten kedvezően alakul, és a beoltottak száma is biztatóan emelkedik. Klus közzétette a jelzőlámpa első verzióját, eszerint a zöld sávba tartoznának az uniós tagállamok, valamint Izrael, Ausztrália, Új-Zéland és Japán is.

A zöld országokból hazatérő személyekre kevésbé szigorú előírások vonatkoznának. Azoknak, akik ilyen helyszínről érkeznek, és már be vannak oltva vagy pedig az utóbbi fél évben átestek a koronavíruson, mindössze annyi a teendőjük, hogy regisztrálnak az eHranica rendszerébe (www.korona.gov.sk/ehranica). Nem kell a határon felmutatniuk negatív tesztet és karanténba sem kell menniük.

Azoknak viszont, akik zöld országból térnek haza, de nincsenek beoltva, vagy az utóbbi 180 napban nem voltak fertőzöttek, át kell esniük egy PCR- vagy egy antigénteszten. Amennyiben ez pozitív lesz, 14 napos karantén vár rájuk. Ha a teszt nem mutat fertőzést, nem kell karanténba menniük.

Kérdőjelek

Klus Facebook-bejegyzéséből nem derül ki, hogy milyen régi tesztet kell felmutatni a hazatérésnél. Ha abból indulunk ki, hogy Szlovákiában jelenleg milyen teszteket fogadnak el, akkor egy 24 óránál nem régebbi antigéntesztre, vagy egy 72 óránál nem régebbi PCR-tesztre lehet szükség.

Egyelőre az sem világos, hogy ki tartozik a „beoltott személyek” kategóriába. Szlovákiában jelenleg azoknak nem kell tesztre menniük, akiket már beoltottak az mRNS-vakcinák második dózisával (Pfizer/BioNTech, Moderna), és az oltás óta eltelt 14 nap, illetve a vektor alapú vakcinák első dózisával (AstraZeneca, Johnson&Johnson), és az oltás óta eltelt 28 nap.

A részleteket csak akkor tudjuk meg, ha a kormány jóváhagyja a dokumentumot, és a Közegészségügyi Hivatal kiadja az erről szóló rendeletet. Klus szerint ez a következő napokban megtörténhet, hiszen a jelzőlámpának már május 27-én érvénybe kellene lépnie.

tab

Vörös és fekete

A pirossal és feketével jelölt országokra szigorúbb szabályok vonatkoznának. Az innen hazatérő személyeknek mindenképpen karanténba kellene vonulniuk, függetlenül attól, hogy beoltották-e őket, vagy esetleg átestek a víruson. Klus egyelőre csak annyit árult el, hogy a két szín között valószínűleg a karantén hosszában lesz különbség.

Az utazási szemafort minden héten frissítik majd a járványügyi szakértők. A külügyi államtitkár megjegyezte, hogy a nyaralási szezon kezdetéig még sok változás történhet a járványtérképen.

„Több, pirossal jelölt országnál is meg van az esély, hogy még nyár előtt a zöld zónába kerülnek, például az Egyesült Államok vagy Kanada, de a folyamat sajnos fordított is lehet, vagyis a piros országok feketévé is válhatnak, ha valamelyikben felbukkannak a kockázatos mutációk – jelenleg főként az indiai variánsról van szó”

– üzente Klus.

Jelenleg a legrizikósabb országok közé tartoznak az afrikai és a dél-amerikai államok, valamint Ázsia egy része. Feketével jelölik Nagy-Britanniát is, hiszen ott jelentősen elterjedt az indiai mutáció.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?