Külügyi ügyek: kipakol a volt diplomata

Lajčák
Pozsony |

Hogyan „harcol” a külügy a korrupció ellen és mit gondol Orbán Viktor Robert Ficóról.

Újabb korábbi alkalmazott beszélt a külügyminisztériumon belül uralkodó furcsa állapotokról. Rastislav Mojto, a budapesti szlovák nagykövet volt helyettese, egy hosszú interjúban részletezte, milyen vezető Miroslav Lajčák külügyminiszter, és hogyan harcol a minisztérium az újabb „Hlávkovák“ ellen. De beszélt arról is, hogy tekint Orbán Viktor a háttérben Robert Ficóra. 

Mojto tavaly decemberig Budapesten dolgozott az ottani szlovák külképviseleten, Rastislav Káčer helyetteseként. Akkor azonban váratlanul visszahívták, másfél évvel kiküldetésének lejárta előtt. Most a Denník N-nek adott hosszú interjújában beszélt ennek lehetséges okairól. Elmondása szerint a háttérben egy hosszan húzódó konfliktus áll Lajčák külügyminiszterrel, akit a volt diplomata munkamániásként, és erősen irányító, „normalizáló” stílusú vezetőként jellemez. 

A szólás szabadsága 

Néhány hónappal ezelőtt Mojto egy Facebook-posztban élesen kifogásolta, hogy a varsói Szlovák Intézet meghívta egy akciójára Jozef Banáš szlovák írót, aki az elmúlt időszakban arról lett ismert, hogy összeesküvés-elméleteket és álinformációkat terjeszt – holott a külügyminisztérium épp az ezen praktikák elleni harc egyik fő zászlóvivője. Miroslav Lajčák ezután magához hívatta, és megrótta, mert kifogásait nem a minisztériumon belül kommunikálta le. A hírhedt konspirációs magazinban, a Zem a vek című lapban is publikáló Banáš meghívását a vélemények pluralitásával magyarázta. A vita Mojto szerint elfajult, Lajčák állítólag ennek hevében azt is felrótta neki, hogy a Facebookon tetszikelt egy kezdeményezést Robert Kaliňák belügyminiszter ellen. „Szinte nevetséges volt, számon kérte, miért kötök bele a belügyminiszterbe, aki a kollégája, alapvetően jó srác, és sok jót tett a külügyi tárcáért is” – mondta az interjúban Mojto, aki azóta távozott a tárcától is, 14 év után. A korábbi diplomata elmondta, ezután egyre nyíltabban fogalmazta meg véleményét a nyilvánosság előtt. 

Hlávková igaza 

A volt diplomata arról is beszélt, hogy ezután sorra érkeztek a jelzések kollégáitól, hogy ne tetszikeljen olyan oldalakat a Facebookon, mint a Transparency International Slovensko (TIS) korrupcióellenes civil szervezeté. A TIS már csak azért is kényes téma a minisztériumon belül, mert itt dolgozik Zuzana Hlávková, az a korábbi külügyminisztériumi alkalmazott, aki kirobbantotta a szlovák EU-elnökség szervezésével kapcsolatos Evka-botrányt. Mojto azt mondja, Lajčák és a minisztérium vezetése a botrány kirobbanásakor azt érezte a legfontosabbnak, hogy megakadályozza újabb „Hlávkovák” születését. „Én úgy gondolom, a minisztérium inkább bocsánatkéréssel tartozik Hlávkovának, és társának, Pavol Szalainak” – jegyezte meg. Elmondása szerint ő hisz Hlávkovának, mivel ő is tanúja volt olyan eljárásoknak, melyek nem tűntek túl átláthatónak, és különböző nyomásokat is tapasztalt. „Az minimum igaz, hogy a minisztérium sok dologban nem jár el olyan átláthatóan, mint kellene” – jegyezte meg. 

Nagy Testvér 

Mojto leszögezte, a külügynek sokkal nyitottabban kellene kommunikálnia a nyilvánosság felé, így modernizálva a tárca munkáját, a jelenlegi hivatalnoki struktúra ugyanis már rég elavult. Létezik például egy belső irányelv, mely szerint a nagykövetek a hazai sajtóval nem is igazán kommunikálhatnak, a külügyminisztériumhoz irányítják az újságírókat. A tárca attól fél, hogy alkalmazottai eltérhetnek a minisztérium kommunikációs irányvonalától. Mojto megnyilvánulásai a közösségi oldalakon odáig vezettek, hogy a tárca egy olyan irányelvet készít elő, ami megtiltja, vagy legalábbis alaposan megnehezíti a diplomaták kommunikációját a közösségi médiában. Ezt egyébként a Sme napilapnak Peter Susko, a tárca szóvivője is elismerte, valóban elemzik a közösségi oldalak használatát azzal a céllal, hogy az internetes kommunikáció összhangban legyen az állami szolgálatról szóló törvénnyel, és a külügyminisztérium irányelveivel. 

Fico, a junior partner 

Mojto a budapesti szlovák nagykövetség munkatársaként belelátott a szlovák és a magyar politikusok kapcsolataiba, és rendkívül érdekes dolgokat tapasztalt. Lajčák egyszer felrótta neki, hogy egyes e-mailben küldött jelentéseket átküldött a szlovák kormányhivatalnak is, de tartalmuk miatt nem kellett volna, mert az abban foglaltak sértők lehettek a szlovák kormányfőre nézve. A jelentések arról szóltak, hogyan vélekedik Orbán Viktor magyar kormányfő Robert Ficóról. „A kommunikáció szintjén nagyon szívélyes a partnerség, és gyakori a kapcsolat köztük. Orbán magánvéleménye Ficóról azonban kicsit más. Elsősorban junior partnerként tekint rá“ – mondta Mojto. 

A nagykövetség egyébként az utóbbi két évben többször is bekerült a hírekbe, elsősorban Andrej Danko házelnök miatt, aki 2016-ban azért bírálta a külképviseletet, mert a tavalyelőtti Pride-felvonuláson több más nagykövetséggel együtt kitűzték a szivárványos zászlót az épületre. Nemrégiben pedig azzal vádolta meg Rastislav Káčer nagykövetet, hogy nyugati fegyvergyártóknak folytat lobbitevékenységet – ez Mojto szerint egyébként teljesen alaptalan. Danko és a nagykövetség viszonya odáig fajult, hogy mikor a házelnök nemrég Budapesten járt, a Káčert helyettesítő Mojtónak leszóltak, hogy nem kívánatos a személye Danko közelében a látogatás során. 

A volt diplomata elmondta, Danko egyébként szinte bizarr módon közeli kapcsolatot ápol Kövér László magyar házelnökkel, aki Orbán legkeményvonalasabb politikusa. Mojto szerint a külügy finoman jelezte Dankónak, hogy ne haverkodjon ennyire Kövérrel, akit Orbán a magyar történelmi traumák kommunikálására használ – például ne találkozzon vele bizonyos dátumokon, mint például a szlovákiai magyarok kitelepítésének évfordulóján. Danko azonban ezt nem fogadta meg, és tavaly például találkozott Kövérrel Esztergomban, épp ezen a napon. 


Peter Susko külügyi szóvivő szerint a minisztérium indoklás nélkül visszahívhatja diplomatáit kiküldetéseikről, Mojtóval azért tettek így, mert a „tárca aktuális személyi igényeit akarták kielégíteni” – válaszolta Sme című lapnak Susko. A volt diplomata Lajčák vezetési stílusát bíráló kijelentéseit nem kommentálta a tárca, mondván, Mojto már magánember. 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?