Kultúra hosszú távon

Komárom. A művészeti alapiskolákban tanító, konzervatóriumot végzett alkalmazottak körében komoly felháborodást váltott ki, hogy az április elsejétől életbe lépett új kategorizálás alapján képesítetlen tanerőként a nyolcas bérezési osztályba sorolták őket. Emiatt havonta mintegy ezer koronával keresnek kevesebbet, mintha a kilences osztályba tartoznának.

Fekete Vince, a komáromi művészeti alapiskola igazgatója a probléma megközelítését kissé távolabbról kezdte. „A hatvanas-hetvenes években a művészeti alapiskolák a közvélemény és az iskolaügy részéről egyaránt komoly erkölcsi és anyagi támogatásban részesültek, ennek köszönhetően szinte minden városban nyíltak ilyen intézmények – mondta. – Sajnos, az utóbbi években csupán egyfajta szemüvegen, mégpedig a pénzén keresztül vagyunk kénytelenek a művészetre tekinteni, ami elég nehéz feladat. Az az érzésünk, hogy az oktatásügyi minisztérium koloncnak tartja a művészeti alapiskolákat, amelyek csupán nyelik a pénzt, ezen iskolatípus valódi küldetéséről azonban senki nem beszél.” Fekete szerint jó lenne, ha az illetékesek is tudatosítanák, hogy az ide járó gyerekek, tanuljanak bár hangszeren játszani, rajzolni vagy táncolni, egy bizonyos rendet, fegyelmet is tanulnak. Meggyőződése, hogy diákjai a szó jó értelemében véve meg vannak jelölve, és nem lesz belőlük kábítószeres, utcán lézengő fiatal, igényeik túlmutatnak a hamburger-kóla-rágógumi szinten. „Érdekes lenne tudni, hogy jelenlegi parlamenti képviselőink közül hányan jártak művészeti alapiskolába. Többségük bizonyára nem járt, mert akkor más szemszögből közelítenék meg a problémákat, köztük ezeknek az iskoláknak a létét is” – véli az iskolaigazgató.

A hivatalos indoklás szerint a konzervatóriumot végzett személyeket azért nem lehet a kilences bérkategóriába sorolni, mert nincs főiskolai végzettségük. Az illetékesek csupán arról feledkeztek meg, hogy eddig ilyenre nem is volt szükség, sőt ilyen fokú képzés sem volt. A konzervatoristák, miután befejezték a 4+2 éves konzervatóriumi tanulmányaikat – amely során elsajátították a pedagógia és pszichológiai alapismereteket is –, záróvizsgát tettek, szakdolgozatot írtak, és felsőbb fokú szakmai végzettséget szereztek. Ez feljogosította őket arra, hogy a zeneiskolákban képesített tanerőként gyakorlati oktatást végezzenek. A zeneelméletet általában a pedagógiai főiskola zeneszakos tanárai oktatták és oktatják ma is. A „konzisok” közül csupán a művészi pályára készülők jelentkeztek a Zeneművészeti Főiskolára. Alig néhány évvel ezelőtt indult meg ezen a főiskolán a négyéves tanári képzés, és információnk szerint idén a nyitrai pedagógiai egyetemen is indítanak levelező tagozaton ilyen szakirányzatot. A konzervatoristáknak tehát évtizedeken keresztül nem volt lehetőségük szakirányú főiskolai végzettséget szerezniük – és, tegyük hozzá, nem is követelte meg tőlük senki –, most mégis őket sújtják az alacsonyobb bérkategóriába sorolással.

„Ugyanúgy, ahogyan az ország megalkotta védelmi stratégiáját, és meghatározta a hadsereg szerepét, a jogalkotóknak ki kellene dolgozniuk azt is, mit jelent Szlovákia számára a kultúra – fejtegette Fekete Vince. – Ha vállaljuk keresztény kultúránkat, és kimondjuk, hogy nekünk erre szükségük van, akkor azért áldozatot is kell hozni, és majd ennek függvényében beszélhetünk a pénzről. Észre kellene végre vennünk, hogy a kultúra hosszú távon nagyon jó befektetés.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?