Koronavírus: Két üzemet is karantén alá helyeztek a Vágújhelyi járásban

koronavírus
Ótura/ Patvaróc |

A koronavírus-pandémiával összefüggésben vesztegzár alá helyezték két vágújhelyi járásbeli cég minden dolgozóját. Egy óturai és egy patvaróci üzemről van szó. Az első esetben hat, a második esetben öt igazolt koronavírus-fertőzöttet vettek nyilvántartásba. A TASR hírügynökséget Ľudmila Bučková, a regionális közegészségügyi hivatal munkatársa tájékoztatta kedden.

Óturán összesen hat személy teszteredménye lett pozitív, négy alkalmazotté, egy hozzátartozóé és egy egészségügyi dolgozóé. Összesen 90 személyt helyeztek karantén alá, a cég 20 dolgozója mellett a hozzátartozóikat is, valamint egy lakodalom minden résztvevőjét, mivel azon az egyik alkalmazott is jelen volt.

Egy patvaróci gyárban öt pozitív esetet találtak. Összesen 190 személyt helyeztek karantén alá. „Nagyobb üzemről van szó, több a kontaktszemély is. Ezt a gyárat nem zártuk be, tekintve, hogy minden dolgozó szabadságra ment” – tette hozzá Bučková.

A Trencséni Regionális Közegészségügyi Hivatal munkatársai folyamatosan keresik azokat a személyeket, akik igazolt fertőzöttekkel érintkeztek. Emellett elrendelték a szóban forgó üzemek fertőtlenítését. További járványellenes intézkedéseket vezettek be a vágújhelyi kórházban is. Tilos a látogatás, az egyik kórházi részleget pedig lezárták a páciensek előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?