Koronavírus ide vagy oda, a karácsonyi összejöveteleket nem tervezzük korlátozni

felmeres
Pozsony |

A tavalyi évhez képest kevésbé tervezzük korlátozni az ünnepi látogatásainkat – derül ki a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) legújabb felméréséből. Az oltottak nagyobb arányban készülnek a velük egy háztartásban élő személyekkel tölteni az ünnepeket, mint azok, akik úgy döntöttek, nem oltatják be magukat.

Az SAV munkatársai a tavalyi évhez hasonlóan idén is felmérték, szűk családi körben tervezik-e tölteni az ünnepeket az emberek, vagy a járványhelyzet és a szakértők javaslata ellenére találkoznak ismerősökkel, barátokkal. A „Hogy vagy, Szlovákia?” (Ako sa máte, Slovensko?) címen ismert közvélemény-kutatás sorozat tizenkettedik hullámára december 12. és 16. között került sor. Ebben az időszakban már a veszélyhelyzet és a kijárási tilalom is érvényben volt. December 10-én jött az enyhítés, kinyithattak bizonyos üzletek az oltottak és az „átesettek” számára.

Kiderült, 2021 decemberében kevesebben tervezik korlátozni a személyes találkozókat, mint egy évvel korábban. A megkérdezettek 22%-a egyáltalán nem akarja visszafogni magát a találkozások terén (2020-ban ez az arány 14% volt). A válaszadók egyharmada mondta azt, a közeli hozzátartozók körében telnek majd az ünnepek – az előző évhez képest csökkenő tendencia figyelhető meg e téren: az adatok alapján 8%-kal kevesebben korlátozzák majd az összejöveteleket. Az oltatlanok, és azok, akik nem tervezik magukat beoltatni sokkal kevésbé hajlamosak korlátozni az ünnepek alatt közösen töltött időt (37,9%). A másik oldalon, az oltottak mindössze 15,1%-a nyilatkozta, hogy nem tervezi a legközelebbi rokonokra szűkíteni a karácsonyi programot. A felmérés készítői rámutattak, fontos tényező a járvány iránti félelem – a találkozókat gyakrabban minimalizálják azok, akik úgy érzik, veszélyt jelent rájuk a koronavírus.

Az emberek többsége (66,4%) az ünnepi találkozók során nem veszi figyelembe, hogy a jelenlévő ismerősök, rokonok be vannak-e oltva. Azok közül, akik nemcsak a velük egy fedél alatt élő személyekkel tervezik eltölteni az idejüket, mindössze 19,9% mondta azt, hogy csak oltottakkal találkozik majd. A megkérdezettek egyharmada a biztonság kedvéért azért letesztelteti magát, mielőtt látogatóba megy.

A 2020-as adatokhoz képest optimistábban látjuk, milyen hatással lehetnek az ünnepek a járványügyi helyzetre. A megkérdezettek 38,5%-a szerint a karácsony nem ront az epidemiológiai szituáción. Tavaly a válaszadók 37%-a gondolta úgy, az ünnepek miatt megemelkedik majd a fertőzöttek száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?