Könyv a gyökerekről

Vágsellye. A szerzők közreműködésével mutatták be tegnap a városházán a Vágsellye 1002-2002 című könyvet. A kiadvány a Vágsellye és Vidéke Polgári Társulás kiadásban, a Nap kiadó gondozásában jelent meg. „A város történetét bemutató könyv a társulás első kiadványa. Remélem továbbiak fogják követni.

Vágsellye. A szerzők közreműködésével mutatták be tegnap a városházán a Vágsellye 1002-2002 című könyvet. A kiadvány a Vágsellye és Vidéke Polgári Társulás kiadásban, a Nap kiadó gondozásában jelent meg. „A város történetét bemutató könyv a társulás első kiadványa. Remélem továbbiak fogják követni. Fontos ugyanis, hogy a régió embere megismerje múltját, gyökereit. Gyökerek nélkül nem lehet megkapaszkodni, és aki nem tud erősen állni, elveszik.” – mondta Botka Ferenc. Az alpolgármester és a társulás elnöke külön köszönetet mondott Gyurovszky László honatyának, aki kezdettől fogva segítette a könyv megjelenését. Novák Veronika, az egyik szerző elmondta, Vágsellyéről már sok kiadvány megjelent, de olyan még nem, amely ilyen mértékben a levéltári dokumentumokra támaszkodott volna. A helyi levéltáron kívül a pozsonyi és a nyitrai levéltárakban, valamint a Magyar Országos Levéltárban és az esztergomi Jezsuita Prímási Levéltárban is gyűjtöttek, és sok olyan adat került a könyvbe, amely eddig sehol nem látott napvilágot. A könyv egyelőre csak magyar nyelven jelent meg, de Botka Ferenc szerint hamarosan szlovák nyelvre is lefordítják. (gaál)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?