Kompromisszumok és cselek

„Ladislav Pittner és az általa vezetett intézmény megbízhatósága egyre inkább megkérdőjelezhető lesz.” Ľuboš Pilc felvételeMikuláš Dzurinda szerdán cáfolta, hogy páncélszekrényében volt az NBÚ igazgatójának az átvilágítási aktája, arra azonban kitérő választ adott, irodája a SIS-től kapott-e ilyen iratot. Mivel titkos adatokról van szó, és a NATO rendkívül fontosnak tartja az információk védelmét, az ügy miatt nem romolhat Szlovákia imázsa?

Szlovákia imázsa már régen nem olyan kedvező, mint amilyen akkor volt, amikor sikerült behoznunk lemaradásunkat az integrációs folyamatban. Az első Dzurinda-kormány hatalomra jutása után sikerült olyan érzetet keltenünk, hogy Szlovákia átlátható, megbízható állam. A Mojžiš-ügynek van, és még lehet negatív visszhangja, sőt következménye. A külföld egyelőre figyel, és valamilyen érthető magyarázatra vár.

Ön szerint Dzurindától várható magyarázat?

A kormányfő érvelése többször is kibicsaklott. Válaszai további kérdéseket vetnek fel. Nem biztos, hogy Dzurinda nem látta Mojžiš aktáját, és hogy az nem volt a páncélszekrényében. Feleletei ellentmondásosak. Egyébként pedig nem is kellett látnia az aktát, hiszen azért vannak bizalmas emberei. Tehát Dzurinda nem feltétlenül hazudott, mint Clinton elnök, aki állította, soha nem volt szerelmi viszonya a gyakornokával, és aztán kiderült az igazság. De tegyük fel, hogy ha még a páncélszekrényében volt is az akta, Dzurindának nem feltétlenül kellett olvasnia, ezt más is megtehette. Ez viszont még rosszabb, mert beosztottjainak egyáltalán nem szabadna látniuk semmilyen titkos iratot. Az ügy két főszereplője közül vagy a kormányfőnek, vagy az NBÚ igazgatójának meg kell hátrálnia. A párbajt valószínűleg Dzurinda fogja megnyerni. De a csata után továbbra is ott fog lógni a levegőben: miért volt szükség erre a botrányra? Miért váltották le azt a személyt, akiben a NATO teljesen megbízik? Egy kormánypárt érdekei miért fontosabbak az integrációnál?

Az NBÚ megállapította: a miniszterelnöki irodában olyan számú iratot iktattak, amilyen száma Ján Mojžiš átvilágítási aktájának van. Ugyanezt a számot tüntette fel a kormányfő ügyészségi vallomásában is, amikor arról beszélt, honnan szerezte értesüléseit az úgynevezett titkos csoportról. Ha mégis a kormányhivatalban volt az akta, és a miniszterelnök olyan adatokhoz jutott, melyeket nem szabadott volna látnia, felmerül a kérdés: minden rendben van-e az államtitkok védelmével? A Mojžiš-ügy miatt nem járhatunk úgy, mint Görögország, azaz a titkos információkat nem kötik majd az orrunkra?

A miniszterelnök nem volt meggyőző, sem szavahihető. Ezzel szemben annak, ahogyan a NATO kiállt Mojžiš mellett és megbízható személynek minősítette, kellő súlya volt. A NATO-nak valóban érdeke, hogy a legtitkosabb információk még csak véletlenül se kerülhessenek illetlen kézbe. Vagyis nem jó, hogy felmerült a gyanú: nem biztos, hogy a SIS, az NBÚ és a miniszterelnök megtartja a törvényeket. A külföld ezek után jól meggondolja, mit mondjon el a szlovákiai képviselőknek, mert egyelőre nincs garancia arra, hogy nálunk államtitkok nem szivároghatnak ki. Indokoltak az ország megbízhatóságával kapcsolatos aggályok.

A biztonsági szempontból két legfontosabb intézmény a sajtón keresztül üzenget egymásnak, kölcsönösen törvénysértéssel gyanúsítják egymást. Normális ez?

Semmiképpen. Már a múlt év végén sem volt egészséges a helyzet, amikor a külföldi sajtó meggyanúsította a titkosszolgálatot, az NBÚ és a SIS közötti háború pedig az év elejétől dúl. Nehéz megítélni, kinek van igaza, de tarthatatlan állapotról van szó. Gyorsan tisztázni kell mindent.

Jelenleg az NBÚ tűnik a legmegbízhatóbbnak: a külföld megbízik a hivatalban, mely bizonyítékokkal igyekszik alátámasztani állításait, sőt feljelentést is tett.

Nem akarok spekulálni az egyes intézményekről. Mindenesetre a külföld egyértelműen kinyilvánította: az NBÚ és jelenlegi vezetése megbízható partner.

Az is felvetődött, hogy Dzurindának kellene lemondania. Ha erre sor kerülne, külpolitikai szempontból mit jelentene?

Nem lenne szerencsés lépés. A kormányfő hibát követett el, amikor a titkos csoportról kezdett beszélni, és nem volt visszaút. Végig kell csinálnia, amit elkezdett. Dzurinda lemondása ugyan oldaná a problémát, ugyanakkor akkora feszültség lenne az országban, amekkorát a NATO és a nyugati világ már régen nem tapasztalt Szlovákiában. Úgyhogy a miniszterelnök-csere további feszültséget és bonyodalmat gerjesztene, és e bizonytalan politikai színtér elgondolkodtatná a NATO-t és az EU-t. Ideális az lenne, ha a nyugati bizalmat élvező NBÚ és a kormány főnöke egyaránt a helyén maradhatna, de ez elképzelhetetlen. Egyiküknek vállalnia kell a felelősséget, és le kell mondania. Mivel a kormányfő erősebb eszközöket tart a kezében, Mojžiš lesz a vesztes.

A jelenlegi SIS-igazgató belügyminiszterként egyszer már távozott tisztségéből. Dzurinda most sorsát összekötötte Ladislav Pittnerrel, akiben továbbra is bízik. Nem veszélyes ez?

A politika kompromisszumokról és cselezésről szól. Minden ország minden kormányfője hasonlóan viselkedne: ideiglenes szövetségeseket keresne, és mihelyt nem lesz rá szüksége, lecseréli másra. Pittner lehet ellentmondásos személy, ám jelenleg ő a SIS vezetője, és a kormányfő bízik benne. A politika nem az erkölcsről szól.

Pittner a házelnöknek és az államfőnek is bizonyos felelősséggel tartozik, és úgy tűnik, őket nem úgy tájékoztatta, mint Dzurindát. Ez sem gond?

Dehogynem, és ha a titkosszolgálat igazgatója nem tudja megmagyarázni, bizonyos dolgokról miért csak a miniszterelnököt tájékoztatta, Pittner és az általa vezetett intézmény megbízhatósága egyre inkább megkérdőjelezhető lesz.

Segítene a homály eloszlatásában, ha Dzurinda titokzatos félmondatok ismételgetése helyett végre konkrétumokat is elárulna?

Ez az a kérdés, melyet mindenki naponta feltesz Szlovákiában azóta, hogy a kormányfő említést tett az állam lejáratásán dolgozó csoportocskáról. Ideje lenne azt is elárulni, Mojžišnak mi a bűne. Mihelyt Dzurinda tiszta vizet önt a pohárba, azaz lépései helyességéről és indokoltságáról meggyőzi koalíciós partnereit, a kormánytagokat, saját pártját és a közvéleményt, a kedélyek gyorsan lecsillapodnak. Viszont ha valóban súlyos bizonyítékok – vagy egyáltalán valamilyen bizonyítékok – lennének a miniszterelnök kezében, már régen elárulta volna.

Dzurinda azzal utasít vissza mindenkit, hogy államtitkokról nem beszélhet. Saját magát nem mentheti fel a titoktartás alól?

Dehogyisnem. A miniszterelnök önmagát is felmentheti e kötelezettség alól. Nemcsak megengedheti magának, hanem ilyen súlyos helyzetben kötelessége is nyilvánosságra hozni a bizonyítékokat arról, hogy azok az emberek, akikben nem bízik, megérdemlik a menesztést, és leváltásuk az ország és integrációnk érdekében történik. Ebben senki nem gátolhatja meg Dzurindát, még az államtitkokra való hivatkozás sem. Nem feltétlenül kell szupertitkos adatokat közzétennie, de legalább saját kormánya tagjait és partnereit felvilágosíthatná, miről is van szó. Ha a kabinet zárt ülésén komoly érveket sorakoztatott volna fel, Mojžiš már nem lenne a helyén.

A külföld sem kifogásolhatná, hogy a kormányfő maga árulna el államtitkot, még ha ezt a helyzet tisztázása érdekében is tenné?

Szerintem nem. Az NBÚ annyira fontos intézmény, hogy ha leváltják az igazgatóját, a külföld is tudni akarja, miért. Arról nem is beszélve, hogy ilyen botrány egyetlen tagjelölt országban sem pattant ki. Olyannyira nem standard állapot alakult ki, hogy nem standard eszközök is indokoltak.