Kollár kizárta a Smert a választás utáni együttműködésből

kollar k

Boris Kollár kijelentette, a szeptemberi előre hozott választás után pártja nem kíván koalícióra lépni a Smerrel.

Szombaton tartották a Sme rodina kongresszusát, amelyen több programpontot is ismertettek, amelyet meg szeretnének valósítani a következő választási ciklusban.

Annak köszönhetően, hogy normálisan viselkedtünk, mi voltunk az egyetlen politikai párt, amelynek sikerült keresztülvinnie a teljes programját

– mondta a gyűlésen Boris Kollár leköszönő házelnök.

Bár a bérlakások még nem állnak, és végül olyan olcsók sem lesznek, mint azt a választások előtt ígérték, továbbá az árverezési amnesztia sem lépett még életbe, Kollár szerint megteremtették az alapokat ahhoz, hogy mindez a jövőben realizálódjon.

A Sme rodina a kongresszuson kizárta a Smert a választás utáni együttműködésből.

„Biztosan nem” – válaszolta Kollár arra a kérdésre, el tudná-e képzelni, hogy egy koalícióban szerepel Robert Ficóékkal. Hozzátette: csak olyan pártokkal terveznek összefogni, amelyeknek világos nézeteik vannak a holokausztról, Szlovákia geopolitikai hovatartozásáról, és nem osztják meg a társadalmat.

(hn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?