Kőkemény, ha dolgozik, pedig vajból van a szíve

Zuzana Mináčová felvételeMéghozzá anélkül, hogy akár csak a kisujját is mozdította volna. Begurult a válogatásra, s még mielőtt próbára tehették volna, kezében a forgatókönyvvel azt kérdezte: „Ki írta ezt a szart?”. Ennyi kellett ahhoz, hogy az alkotók azonnal megérezzék: nem érdemes tovább keresni, jobb fazont, mint ő, aligha találnának a szerepre.

Danny DeVito azóta Hollywood egyik legfelkapottabb arca, legkeresettebb karakterszínésze. S amire méltán büszke lehet: nem mások találták ki – ő maga teremtett egy összetéveszthetetlen figurát, méghozzá saját magát. Ilyen típusú színésze előtte nem volt az amerikai filmnek. Kicsi vagy kövér igen, de egy ilyen kis köpcös még sosem.

Karlovy Vary pár nappal ezelőtt véget ért fesztiválján ő volt a korona. Jake Paltrow első játékfilmjében, a Szép álmokat című keserű komédiában egy lélekbúvárba oltott álomfejtőt alakít, aki ugyancsak kezelésre szorulna. Három aprócska jelenete van csak a filmben, igazi epizódszerep, de valósággal belemarja magát a néző emlékezetébe. Olyat tud, amit nagyon kevesen: a ripacskodást emeli művészi szintre. Színészi nagysága vitathatatlan, mélynövése zavarba ejtő. Úgy ül előttem párnázott székén, hogy rövid lábaival kalimpál a levegőben. Gesztusai mulatságosak, mimikája ámulatba ejtő. Eleinte azt a benyomást kelti, mintha valamelyik filmszerepét játszaná, később rájövök, a szerepeiben adja teljes önmagát. Helyzettől és történettől függetlenül. Amikor életművéért átvette a Kristály Glóbuszt, nem a díj törékenységét jelezte, hanem a súlyát, hogy majd megszakad alatta. De ott sem hagyta ki a poént: „Most már nekem is van egy nagy golyóm. Örülhet a feleségem. Ez így van rendben. Ha tudni akarják: én meg a nagy melleket szeretem.” Aztán egyetlen pillanat alatt komolyra váltott: „Ha még sokáig tapsolnak, a meghatottságtól elsírom magamat. Fantasztikus, hogy így reagálnak, érzem, hogy szeretnek.”

Le sem tagadhatná olasz őseit. Minden gesztusát az ő vérük hajtja.

Érdekes, hogy maga ezt így látja. Én csak annyiban érzem olasznak magam, hogy imádom a spagettit.

Ha már ezzel kezdjük, nem egy kollégája, még Robert de Niro is étteremláncot nyitott pár évvel ezelőtt. Jó befektetés, hoz a konyhára rendesen. Az ön fejében még nem fordult meg a gondolat, hogy…

… de igen, épp most forog. A legjobbkor biztat. Floridában kezdem majd egy olasz étteremmel.

Nem New Yersey államban? Hiszen ott született.

De már ritkán járok arra. Meg ott nem is nagyon éreztem boldognak magam. Mivel én voltam a legkisebb gyerek az osztályban, egyfolytában cikiztek, mindenki rajtam röhögött. Annyi csúfnevem volt, hogy egy százlapos füzetet tele tudnék írni velük.

Meddig tartott ez a kegyetlen játék? Mivel tudott aztán föléjük kerekedni?

Azzal, hogy én lettem az osztály bohóca. Addig én voltam a céltábla, de onnantól fogva minden ökörségnek én lettem a kieszelője. Mivel katolikus iskolába jártam, papok tanítottak és nővérek neveltek bennünket. Én meg éjjel-nappal őket utánoztam. A helyi színjátszó csoport egyik előadásában én kaptam Assisi Szent Ferenc szerepét. Hiába akartam komoly lenni, ahogy kiléptem a színpadra, a többiek már dőltek is a röhögéstől.

Akkor is ilyen kis gömböc volt?

Sajnálom, hogy nem tudok képet mutatni… olyan voltam, mint egy teknőc. Kicsi kezek, apró lábak. Mindig csak azért fohászkodtam az Istenhez, hogy még nőjek, nőjek valamennyit.

Kapott is tőle vagy százötvenkét centit.Lehetett volna bőkezűbb is hozzám.

Bár azt is olvastam valahol, hogy százötvennél egy milliméterrel sem több. Tehát, hogy azt a két centit zsebből tette hozzá.

Nem igaz! Ki ír le ilyen ostobaságokat? Persze az is lehet, hogy tőlem ered a mese. Rosszkedvemben ugyanis összemegyek pár centit. Összeránt az ideg. Van ilyen?

Ezek szerint…

… nem kellett volna elfecsegnem, ugye?

Most már mindegy! Az én szememben úgyis ön a legkisebb óriás.

Képzelje csak el, hogy nézhettem ki egykor a nővérem szépségszalonjában!

Mint samponreklám?

Dehogy! Mint kozmetikus!

Viccel?

Nem tudta? Kozmetikusként kezdtem, aztán az Amerikai Drámaművészeti Akadémián sminkesnek tanultam. Minden álmom az volt, hogy nagy színészek maszkosa lehessek.

Merész álom!

Gregory Peck a székben, én meg egy sámlin állva. Érdekes látvány, nem?

Filmbe illő.

Csak aztán meguntam a sok kenceficét, pepecselést, és azt mondtam, nem fogok én állandóan cipekedni, különben is… hogy néznék ki azokkal a dög nehéz sminktáskákkal? Mint egy pingvin. Látja, ezt az ötletet el is adtam. Pingvinember is voltam már. Mindegy. Leszek én még elefántbébi is! A lényeg az, hogy egy idő után átiratkoztam drámai tagozatra, ahol megint csak rajtam röhögtek a legtöbbet. „Ekkorka színész? – ámuldoztak rajtam – szegény, nem fogja sokra vinni!” Tudja, ki volt a legjobb barátom a kollégiumban? Michael Douglas. Jobb szobatársat nem is kívánhattam volna. Remek fiú volt. Kedves és okos. Nem is értem, hova tette az eszét, hogy feleségül vette ezt a rettenetes perszónát. Hogy fog tőle megszabadulni? Istenem, hol vannak már azok a boldog New York-i évek? Michael úgy viszonyult hozzám, mintha a testvérem lett volna. Vigyázott a lelki épségemre, gondoskodott rólam, összehajtogatta szépen a kimosott ingjeimet, rendet rakott a cuccaim között, végig aranyosan viselkedett. Ha néhanap találkozunk, mindig eltűnünk két-három órára, hogy felelevenítsük a múltat. Aztán jön az a hülye kis ribanc, a felesége, még a nevét sem ejtem ki a számon, mert annyira buta. Semmit sem ért az életből. Mindig azt kérdezi, hogy „Köztetek van valami?” Van! Mélységes barátság. De ez a p… ezt képtelen felfogni.

Pályája első éveiben színpadon is játszott.

Mi az, hogy?! Színházban játszani sokkal jobban szerettem, mint kamera előtt. A feleségemmel is ott jöttem össze. Csoporttársam volt New Yorkban, sok darabban szerepeltünk együtt, huszonöt éve vagyunk házasok.

A Száll a kakukk…-ban hogyan kapott szerepet? Behívták a válogatásra, vagy személyesen ismerte Milos Formant?

Nem. Személyesen ismertem Michael Douglast. Ő volt ugyanis a film producere. Megkeresett, hogy volna egy ajánlata számomra. Akkor már rég nem láttuk egymást, de tudta, hogy túl sokat nem változhattam, legalábbis nem nőttem. És azt gondolta, a nagy darab és a magas, vékony fickók között jól mutathat egy ilyen duci kis kerti törpe. Igaza volt. Milosnak is azonnal megtetszettem. De nehogy azt higgye, hogy a Kakukkal én is magasra repültem. A filmnek világszerte óriási sikere volt, nekem azonban három évet kellett még várnom arra, hogy megkapjam azt a szerepet, amely igazán sikeressé tett. Az pedig a Taxi-beli kekec kis pasi volt. Utána következett az én nagy felemelkedésem. Na, de nem csinálok én ebből olyan nagy ügyet. Aki bedől ennek a filmes őrületnek, annak vége. Bedarálja a gépezet. Vagy bedilizik, vagy halálra issza magát.

De az étvágya, ahogy elnézem, továbbra sem csökken.

Nekem az evés is ugyanakkora öröm, mint egy jó szerep vagy egy szép szeretkezés.

Hiába, az olasz temperamentum!

Igen, a vérem! A dédszüleim szenvedélyét mindenben tovább viszem. Olaszul sajnos, nem tanultam meg, mert amikor megszülettem, ők már nem éltek. De enni imádok. Mint nagyon sok családban, nálunk is pontos étkezési „menetrendje” volt a hétnek. Hétfőn ez, kedden az, mármint tészta, pénteken hal… és nem untunk bele! Mára ennek természetesen vége. A feleségem akkor főz, amikor éppen kedve tartja, én meg, ha például meglátom egy filmben, hogy valaki a kínai konyha finomságait falja jó étvággyal, kocsiba ülök, és már megyek is a kedvenc kínai éttermembe. Egyébként Milos is remekül főz. Milos Forman. Ha nála vagyok, mindig hatalmasakat eszem. Vannak emberek az életemben, akikkel egyszerűen imádok nagyokat enni. Milos is ilyen.

Ő beszélte rá, hogy jöjjön el Karlovy Varyba?

Többen is tömték a fejem. A sajtófelelősöm volt az első. Aztán van egy barátom, kedves kollégám, aki már járt itt. Andy Garcia. És persze Milos. Ő tudja a legjobban, hogy milyen nehezen mozdulok ki otthonról, hogy mennyire nem szeretek utazni, repülőre ülni. De ha már ennyi cseh barátja van az embernek…

… ennyi? Mennyi?

Három biztosan.

És ki a másik kettő?

Milos két prágai fia: Petr és Matěj. Velük is jó viszonyban vagyok. Egyszer egy szilvesztert is együtt töltöttünk Amerikában.

Michael Douglas, Milos Forman… folytatná a sort? Kivel van még szoros kapcsolatban?

Jackkel. Jack Nicholsonnal.

Hát hogyne! Együtt „fészkeltek” a kakukkban.

A Hoffában is együtt játszottunk ’92-ben. És ugye, Gene. Gene Hackman. Őt is imádom. Vele 2001-ben dolgoztam Az arany markában című krimiben. Ő is nagyon aranyos fickó.

És Schwarzi?

Arnie külön fejezet. Az Ikrek forgatásán rengeteget nevettünk, de a Junior sem volt egy gyászmenet. Remekül dolgoztunk együtt. Ha Kaliforniában járok, mindig felhívom. Megkérdezem tőle, hogy van, mit csinál. Találkozunk is néha. Nem túl gyakran, mert örökké dolgozik, de én figyelmeztettem őt, amikor elindult a választásokon. Ha kormányzó leszel, forgatni már aligha fogsz. Mit szeretnél jobban, kérdeztem tőle? Irányítani vagy az Ikrek 2-ben játszani?

Felesleges kérdés lehetett.

Az volt. Kormányzó akart lenni. A régi Arnie-t én már sosem kapom vissza. A politika vámpírja szívja a vérét. De ki kell hogy mondjam: színészként jobban szeretem, mint kormányzóként. Ami pedig a politikai nézeteit illeti: nagyon kevés kérdésben egyezik a véleményünk.

A nőkről is kérdezhetem?

Mint szakértőt? Igen.

Amióta színész, gondolom, sokkal kapósabb.

Én mindig rajongtam a nőkért. Főleg a dús keblűekért. Kamaszként úgy éreztem, ez lesz a vesztem.

A túlzott fantáziálgatás miatt?

Meg voltam bolondulva értük. Persze senki sem vett komolyan. Vagy elküldtek, vagy kiröhögtek. Még a barátaim is hülyének néztek. Ők ugye autókról vagy óceánjáró hajókról álmodtak. Egyedül én hajkurásztam a csajokat. Aztán, ha nagy nehezen sikerült megszereznem valamelyiket, hirtelen jött egy magas, jóképű csávó, és már nem is voltam fontos senkinek.

Aztán minden megváltozott.

Igen, mert megismertem Rheat, aki a feleségem lett. Három gyerekünk van, és igazán boldogan élünk.

Előfordult már, hogy egy szerepet csak azért nem kapott meg, mert túl alacsonynak találták?

Régen biztosan. Persze sosem mondták, hogy ez az oka az elutasításnak. Mindig valami másra hivatkoztak. Ma már nem kell ezzel foglalkoznom. Nem válogatásra hívnak, hanem konkrét feladatra. Végeztünk? Ugye, elég lesz ennyi?

Elég. Köszönöm.

Akkor jöhet a sör! Átkozottul megszomjaztam.