Kočner panaszt emelt a Kuciak-gyilkosság ügyében indított eljárás ellen

Marián Kočner
Pozsony |

Marian Kočner vállalkozó, aki ellen a rendőrség múlt héten indított eljárást az újságíró-gyilkosság megrendelésének gyanújával, panaszt emelt az eljárás ellen. Erről a Markíza televízió tájékoztatott pénteken.

Jana Tökölyová, a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) szóvivője a TASR hírügynökségnek elmondta: a panaszt eddig még nem kézbesítették az ügyészségnek.

„Igazolhatom, hogy panaszt emeltünk az eljárás indításáról szóló határozat ellen” – válaszolta a TASR kérdésére Marek Para, Marian K. ügyvédje. Hozzátette: a gyanúsítás alaptalan, és nincs bizonyítékokkal alátámasztva.

Az előzetes letartóztatásban lévő Marian Kočner ellen március 8-án indult újabb eljárás, mivel a gyanú szerint ő rendelte meg Ján Kuciak újságíró meggyilkolását. Kuciakkal együtt a jegyesét, Martina Kušnírovát is meggyilkolták. A gyilkosság megrendelésének indítéka Kuciak újságírói tevékenysége lehetett

 A párt 2018. február 21-én gyilkolták meg nagymácsédi családi házukban. A gyilkosságért a megrendelő legalább 70 000 eurót fizetett. Marian Kočner mellett Alena Zs., Tomáš Sz., Miroslav M. és A. Zoltán ellen is eljárás indult az ügyben. Mindnyájan előzetes letartóztatásban vannak.

Kočner jelenleg a televíziós váltók ügye miatt van előzetes letartóztatásban. A megbízott nyomozó ebben az ügyben múlt héten javasolta a felügyelő ügyésznek a vádemelést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?