Kizárólag szakmai síkon

Komárom. Az MKP nyitrai kerületi tanácsának elnöksége kedd esti ülésén vitatta meg a párt komáromi alapszervezete által a testülethez eljuttatott, a komáromi kórház igazgatójának leváltását szorgalmazó határozatot.

Komárom. Az MKP nyitrai kerületi tanácsának elnöksége kedd esti ülésén vitatta meg a párt komáromi alapszervezete által a testülethez eljuttatott, a komáromi kórház igazgatójának leváltását szorgalmazó határozatot. „Egyetértettünk abban, hogy a kérdést kizárólag szakmai szinten szabad és kell kezelni, és erre megvannak a megfelelő szervek” – nyilatkozta lapunknak az ülést követőn Fehér Miklós, a kerületi tanács elnöke. A továbbiakban az elnökség tagjai ajánlást fogadtak el a megyei MKP-képviselők részére, amelyben az érsekújvári Regionális Művelődési Központ költségvetésének növelését javasolják, mégpedig úgy, hogy egyéb fontos intézményektől ne vonjanak el forrásokat. Ajánlották továbbá egy pénzügyi alap létrehozását, amelyből elsősorban az amatőr kulturális csoportok működését, fellépéseit támogatná a megye. Sárközi János elnökségi tag azzal az ötlettel állt elő, hogy a megyei önkormányzat alapítson egy havilapot. „A polgárok néhány évvel ezelőtt megválasztották a megyei képviselőket, ugyanakkor a megyei önkormányzat munkájáról alig informáltak – indokolta lapunknak a javaslatot Sárközi János. – Pedig számtalan, a lakosságot érintő kérdésben éppen a megyei képviselő-testület hivatott dönteni. A testületi határozatokon kívül helyet kapnának a lapban a megyében történt kulturális és egyéb eseményekről szóló hírek is. A lap két nyelven jelenne meg.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?