Kiss Bernadett: Túl a láthatáron

Az intézetben könnyed beszélgetés keretében Kiss Bernadett mutatta be saját, az elmúlt időszak egyik legjobb magyar albumát, s a dalok ismeretében biztos voltam abban, hogy nagyszerű élményben lesz részem. Ha már az eső szóba jött, maradok a víznél, pontosabban tiszta vizet öntenék a pohárba, megmagyarázom, miért sorolom a lemezt a szűk elitcsoportba.

Napjaink legtöbb albuma esetében a legfontosabb tényező, a hitelesség sántít a legjobban. Ez érthető: a „profi” előadók és együttesek többsége szeretne ebből (minél jobban) megélni, ám az ebbéli igyekezet sokszor túlságosan is hallható. A görcsös megfelelési vágy, a divatirányzatok kötelező ilyen-olyan becserkészése miatt egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a zene szívből jön. Lelki szemem előtt nem a felszabadult zenélés, hanem a minden hájjal megkent menedzser jelenik meg, aki felvilágosítja a „beosztottját”, hogy mikor lesz elégedett mindhárom pólus: leginkább ő (és leginkább anyagi szempontból), aztán a zenész, végül a közönség. Manapság azonban mindent a pénz irányít, ezért az ilyesmit nem is szabad felróni a zenéből élőknek, ezt tekintsük a zeneipar mellékhatásának. (Ha nem tetszik, nem kell megvenni.) A leírtakból kifolyólag általában örömteli pillanatokat jelent számomra a zenészszakmát másodállásban űző előadók repertoárja. Azok „máshogy zenélnek”. Kiss Bernadett lemeze is mentes mindenféle megfelelési kényszertől. Lehet, ez szakmai ártalom csupán, és az átlagos zenehallgató ebből semmit sem érzékel, de én az egész albumon hallom, hogy az énekesnőnél az éneklés nem hivatás, hanem hobbi. Egy vér-komolyan vett hobbi.

Bernadett nem a saját lemezével kezdte a beszélgetésekkel megtűzdelt minikoncertjét. Judita Kaššovičová Šamorínske verše – Somorjai versek című könyve részeként kiadott két, magyar és szlovák nyelvű CD magyar változatáról énekelt, amely szintén az ő közreműködésével készült. Aztán röviden felelevenítette eddigi pályafutását. A közönség soraiban páran, elsősorban az idősebbek a fejükhöz csaptak, mondván, hát ő az a lány. Igen, ma már sok ember emlékeiben csak az él, hogy az egyik Ki Mit Tud?-ban, valamikor a kilencvenes évek elején szerepelt egy csodás hangú népdalénekesnő, a nevét mára elfelejtették. Igen, ő Kiss Bernadett. Megnyerte az utolsó előtti, 1993-as seregszemle népzene-népdal kategóriáját, ebből kifolyólag elmondható, hogy a Baranya megyében, Pécs mellett élő lány pályája a csúcson indult. Előtte is énekelgetett ugyan, ám csak a dunántúli régióban volt ismert a neve valamilyen szinten. A Ki Mit Tud? után a kezdetekben a legkülönbözőbb rendezvényekre hívták fellépni a lakóhelye környékén is, de főleg Budapestre. Az idő múltával azonban a fellépések egyre jobban ritkultak. Elmondása szerint az éneklésre úgy tekint, mint egy csodára, ami nyilván mindvégig jelen lesz az életében, miközben sosem merült fel benne, hogy ebből éljen meg. Még a győzelem után sem. Konduktorként dolgozik, a Pető-módszer alapján fejleszt mozgássérült gyermekeket. A Ki Mit Tud? szerencsére a körítés tekintetében nem hasonlított napjaink zenés tehetségkutató versenyeire, ahol minden a sztárság körül forog. A versenynek sokat köszönhet, ajtók nyíltak meg előtte. A többi közt ennek köszönheti a Ghymes felkérését – a zenészekkel közel tíz évig dolgozott együtt –, az albumain, koncertjein vendégénekesként szerepelt. A közös munka aztán megszakadt, és Bernadett egy időre eltűnt. Az év végén a Túl a láthatáron című szólólemezével törte meg a csendet.

Kaptunk róla is ízelítőt. A korongot többek közt a Ghymes egykori tagja, Buják Andor hathatós közreműködésével készítette el. Az énekesnő elmondta, sokáig csak vágyálma volt az album, nem is merte hangoztatni. Csak a közvetlen környezete és a zenészbarátai tudtak róla. Két évvel ezelőtt Papp László, a lemezt kiadó cég vezetője mondta ki, hogy mi lenne, ha belevágnának. Aztán belépett a képbe Andor. Az album tizenkét dala közül tizenegynek ő szerezte a zenéjét. A szövegeket az egyik legkeresettebb magyarországi dalszövegíró, Szabó Ágnes és Z. Németh István írta. (A fennmaradó egy Montanaro Miqueu és Amadou Sanfo szerzeménye.) A lemezt nemcsak a főszereplő tette kuriózummá az egyedi hangjával, hanem a közreműködők is: húszan zenélnek rajta, magyarországi, valamint szlovákiai magyar és szlovák zenészek. Három helyszínen: Budapesten, Vágsellyén és Nagyszombatban rögzítették, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának támogatásával került a boltokba.

Nehéz behatárolni a Túl a láthatáron stílusát. Nem népzene, de népzenei elemekkel bőven megtűzdelt, ami érthető, elég csak a zeneszerzőre, Andorra és az ő munkásságára gondolni. Nem popzene a szó szoros értelmében, inkább populárisabb zene. Laza, mégis hihetetlenül profi, gazdagon meghangszerelt, mégis egyszerű album, amely az évek múlásával is érték marad. Az említett görcsös próbálkozásokkal ellentétben tíz vagy húsz év múlva is meghallgatható lesz.

A lemezbemutató végén az est házigazdája, Győry Attila (Süne), a Családi Könyvklub igazgatója arra próbált választ találni, hogy az ilyen zene miért nem jut el a szélesebb közönségrétegekhez. Természetesen ennek oka a publicitás teljes hiányában keresendő. A kereskedelmi rádiók nem vállalják, mondván, ez rétegzene. Pedig nem az! Még véletlenül sem! Meggyőződésem, hogy a Túl a láthatáron könnyedén eladhatóvá válna minimális médiabeli (elsősorban rádiós) támogatás mellett. Enélkül jóval kevesebbet fognak értékesíteni belőle, hiszen csak alternatív utakon keresztül juthat el a közönséghez. Sajnos egy újabb érték sodródik a periférián.

Útban hazafelé már csak szemerkélt az eső. Mintha a zuhogást elállította volna az énekesnő csodás hangja. Igaz, a távolban újra gyülekeztek az esőfelhők. Talán az égiek is úgy vélték, hogy a borús hangulat a legjellemzőbb, ha Kiss Bernadett zeneéletben betöltött helyét vizsgáljuk. Tehetsége alapján és „ideális körülmények” között nem huszonöt érdeklődő előtt kellene szerepelnie, hanem zsúfolásig megtelt koncerttermekben. Sajnálom azokat (a zenerajongókat), akik csütörtökön otthon maradtak.