Kiska a védelmi tárcát bírálta

Pozsony |

<p>&nbsp;Elégedetlen a szlovák hadsereg fejlettségi szintjével Andrej Kiska államfő. Szerinte ezzel becsapjuk a katonákat, mert mindig csak ígérgetünk nekik, de becsapjuk a lakosságot is, mert azt állítjuk, hogy az ország védelmi képessége jó.&nbsp;</p>

Szerinte a hadsereg alulfinanszírozottsága és rossz állapota régi probléma, de nem látja, hogy változna a kormányzat hozzáállása. „Nem teljesítjük a NATO-val szembeni kötelezettségünket sem, beleértve azt is, hogy nem költünk eleget a védelmi képességeink javítására” – mondta a köztársasági elnök a hadsereg vezérkari főnökének stábgyűlése után. Azt tartja a legnagyobb problémának, hogy a javulás jelei sem láthatóak, nincs semmilyen terv, és nem látszik az akarat sem arra, hogy a helyzet javuljon. Az elnök elsősorban a védelmi minisztériummal elégedetlen, felszólította Peter Gajdoš minisztert, hogy a kormányban is tegyen meg mindent a helyzet javítása érdekében. Úgy véli, hogy a jelenlegi helyzetért nem a katonák a felelősek. „Sokszor olyan technikával dolgoznak, amely idősebb, mint ők maguk” – támasztotta alá álláspontját Kiska.

A hadsereg felszerelésének rossz állapotát Milan Maxim vezérkari főnök is elismerte. Szerinte az idei év legfontosabb feladatnak a gépesített gyalogsági dandár felszerelésének cseréjét nevezte. A hadsereg hosszú távú fejlesztési koncepciója júliusra készülhet el. (SITA, lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?