Kiska: a Gorilla-ügy gennyes seb

Andrej Kiska a Gorilla-ügy nyomozójának távozása miatt az elnöki palotába rendelte Tibor Gašpar országos rendőr-főkapitányt. Az államfő szerint ideje, hogy tájékoztassák a nyilvánosságot a nyomozás eredményeiről.Pozsony.

Andrej Kiska a Gorilla-ügy nyomozójának távozása miatt az elnöki palotába rendelte Tibor Gašpar országos rendőr-főkapitányt. Az államfő szerint ideje, hogy tájékoztassák a nyilvánosságot a nyomozás eredményeiről.

Pozsony. Andrej Kiska Marek Gajdoš nyomozó után Tibor Gašpar (Smer-jelölt) országos rendőrfőkapitányt is fogadta, a téma a Gorilla-botrány volt. „A Gorilla-botrány több mint tízéves, öt éve folyik nyomozás az ügyben és ahelyett, hogy a nyomozás eddigi eredményeit összegeznék, Robert Kaliňák belügyminiszter és Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány, valamint a vizsgálat nyomozásával megbízott Marek Gajdoš a sajtón keresztül üzenget egymásnak” – mutatott rá a közelmúlt eseményeire az államfő. Andrej Kiska azután egyeztetett a nyomozóval, miután Robert Kaliňák (Smer) belügyminiszter megtiltotta Gajdošnak, hogy részt vegyen a parlament védelmi bizottságának ülésén, melyet ellenzéki képviselők a távozása miatt hívtak össze. Gajdoš azért távozik a rendőrségtől, mert elfogadhatatlannak tartja a munkakörülményeit. „Nem szeretnék bíráskodni a felek között, de úgy vélem, a parlamentnek mind a két oldalt meg kellene hallgatnia” – szögezte le az államfő.

Kiska szerint a rendőrfőkapitánynak összegeznie kell a nyomozás eddigi eredményeit: ki hibázott, ki mondott csődöt és ki tette a dolgát. „A Gorilla-botrány gennyes seb a társadalmunk testén, mely kikezdi az emberek jogállamba vetett bizalmát” – állítja Kiska. Szerinte egyértelmű választ kell adni arra, hogy az igazságügyben, a büntetőtörvényekben, az ügyészségen vagy a nyomozókban van-e a hiba. „A hosszan elhúzódó ügyek miatt az emberek elveszítik az államba vetett bizalmukat, és a szélsőségesek felé fordulnak” – állítja Kiska.

Tibor Gašpar szerint tárgyilagos és pragmatikus volt a köztársasági elnökkel folytatott egyeztetése. Az államfő arra volt kíváncsi, valóban befolyásolhatta-e valaki a nyomozás menetét. Gašpar állítja, hogy a nyomozócsoport öt éve autonóm módon dolgozik. „Teljesítettük a nyomozócsoport vezetőjének minden technikai és személyi jellegű kérését, hogy a csoport minél hatékonyabban végezhesse munkáját, a csoport tagjait rendszeresen megjutalmaztuk” – mondta Gašpar. Sajtóhírek szerint azonban Marek Gajdoš elsősorban a nyomozás menetét felügyelő Dušan Kováčik speciális ügyészre utalhatott. Kováčik ugyanis Robert Fico kormányfő kihallgatása mellett számos egyéb, Gajdoš szerint fontos nyomozati eljárást sem engedélyezett.

Gašpar egyetértett Kiskával abban, hogy a nyomozás eddigi eredményeit nyilvánosságra hozzák. Marek Gajdoš decemberben távozik a Gorilla-botrány nyomozásával megbízott csoport éléről. Utódját maga választhatja ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?