Egyre több kezdeményezés irányul arra, hogy az unió fog-lalkozzon a kisebbségi jogok-kal. Az Európai Parlament (EP) állampolgárjogi bizott-ságának határozata mellett folyik az aláírásgyűjtés is a kisebbségi jogok uniós szabályozása érdekében.Strasbourg.
Kisebbségi jogok az Európai Unióban
Egyre több kezdeményezés irányul arra, hogy az unió fog-lalkozzon a kisebbségi jogok-kal. Az Európai Parlament (EP) állampolgárjogi bizott-ságának határozata mellett folyik az aláírásgyűjtés is a kisebbségi jogok uniós szabályozása érdekében.
Strasbourg. Jövő év végére megszülethet az az európai parlamenti határozat, amely felszólítja az Európai Bizottságot, hogy készítsen rendeletjavaslatot a nemzeti kisebbségi jogminimumra vonatkozóan. „Az állampolgári jogi bizottság már májusban foglalkozhat a jelentéstervezettel, ami legkésőbb őszre a plénum elé kerülhet” – mondta lapunknak Nagy József (Híd) EP-képviselő.
Szerinte optimizmusra ad okot, hogy a javaslatot támogatta Claude Moraes brit képviselő, az állampolgári jogi bizottság (LIBE) elnöke is. „Tudatosítanunk kell, hogy az EU-ban nagyon sok kisebbséghez tartozó polgár diszkriminálva érzi magát” – jelentette ki Moraes a javaslat elfogadása kapcsán. Nagy szerint ősszel a plénum is foglalkozhat a kérdéssel, és reálisnak tartja, hogy el is fogja fogadni. „Miután a plénum elfogadja, a szöveget megkapja az Európai Bizottság, amely köteles választ adni azzal az elvárással, hogy teljesíti a jelentésben foglaltakat” – magyarázta az EP-képviselő. Úgy véli, hogy nem is a bizottság, hanem az egyes tagállamok kormányainak képviselőiből álló Európai Tanács meggyőzése lesz a nehezebb.
Minority Safepack
A kisebbségi jogok uniós szintű kezelésére tett másik próbálkozás a kisebbségi jogok szabályozásának petícióval való elérése, a Minority SafePack kezdeményezés. Ezt az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) indította, és december elejéig 350 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie a szükséges egymillióból. A szeptemberben indított aláírásgyűjtésnek április 3-ig kell megszereznie a szükséges számú aláírást annak érdekében, hogy az Európai Bizottság foglalkozzon a kérdéssel. Nagy fontosnak tartja az aláírásgyűjtést is, de úgy véli, a parlamentben többet és gyorsabban tudnak majd elérni.
Szlovákiában már 40 ezer
A 350 ezer uniós aláíró között 40 ezer szlovákiai van, vagyis nálunk már elérték a minimális létszámot, ami esetünkben 9750. Ennek kampányát az MKP szervezi. Ha április 3-ig kell összegyűjteni az egymillió aláírást úgy, hogy hét országban a minimális számot is elérjék. Eddig ezt Szlovákia mellett csak Romániában teljesítették. Ezután a szervezők az Európai Bizottsággal is ismertethetik javaslataikat, és nyilvános meghallgatáson vehetnek részt az Európai Parlamentben. Végül a bizottság hivatalosan megfogalmazza és megindokolja, hogy a polgári kezdeményezésre válaszul adott esetben milyen lépésekre kíván javaslatot tenni, és azt is megindokolja, ha a kezdeményezés nyomán nem javasol lépéseket. A kezdeményezést támogatni lehet a minority-safepack.eu oldalon.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.