Elmaradt a bajnokavatás, a komáromiaknak Pozsonyban kell nyerniük

Kíváncsian vártuk, milyen kulissza fogadja majd a komáromi röplabdázókat szombat este. Mert bár Pati-Nagy Simonék 3:2-re vezettek a sorozatban, és győzelem esetén a bajnoki címet ünnepelhették volna, komoly konkurenciával kellett szembenézniük: a Komáromi Napok mindkét városban ingyenes nagykoncerteket kínált az érdeklődőknek; a kosarasok a mindig kiemelkedő presztizzsel bíró régióderbin léptek pályára Léván az elődöntőben; a II. fociliga megnyeréséhez egyre közelebb kerülő KFC pedig Vágsellyén játszotta soros hazai bajnokiját. 

Jelentjük: a komáromi röplabdadrukkerek színjelesre vizsgáztak. A telt házas csarnokban fergeteges hangulat uralkodott, a végül ötszettesre nyúló küzdelem, a két és negyed óra minden percében. Elképesztő hangerejű dobszekció, folyamatos bíztatás és taps – a VKP játékosai többször is irigykedve/elismerően pillantottak fel a lelátókra.

Ráadásul úgy tűnt, nem is sok keresnivalójuk lesz ezen az estén: a komáromiak hihetetlen elszántsággal kezdtek. (Hogy ez a remek fogadtatásnak volt-e köszönhető, vagy épp a dinamikus rajt hozta-e magával a fantasztikus légkört, a tyúk vagy a tojás ezúttal kevésbé jelentős problémája.) Sánta János ott folytatta, ahol szerdán, az ötödik meccsen abbahagyta, Marek Gergely pedig szinte extázisban röplabdázott. Három (!) ászt szervált egymás után, hol sistergő bombákat küldött a pozsonyiak térfelére, hol okosan ejtett. 

A pontkülönbség nem volt hatalmas, mégis egészen sima első szettet produkáltak a piros-fehérek – 25:17, 1:0. A másodikban már felturbózta magát a címvédő VKP is, de a játszma felétől átvették a vezetést a hazaiak – és már ki sem engedték a kezükből. A döntőhöz méltó, izgalmas labdamenetek szinte mindegyikéből ők kerültek ki győztesen – 25:20, 2:0. 

(Bár sem a szett, sem a meccs szempontjából nem volt kulcsfontosságú, azért jegyezzük meg: a hálónak háttal álló, exkomáromi Tomáš Hollý egyik féloldalas, pontosan a sarokba hulló húzása világklasszis megoldás volt, függetlenül a szerencsefaktortól.) 

Aztán következett a meccsen egy olyan törés, amelynek okait a vereséget emésztgető komáromiak nem igazán találták. Eltűnt belőlük az addig tapasztalt átütőerő; az adok-kapok labdamenetekben rendre a rövidebbet húzták, és a hatékony blokk sem volt már meg. A hullámvölgy ráadásul nem zárult le a harmadik vagy a negyedik szettel, a tiebreakben sem volt senki hazai részről, aki úgy igazán tudott volni lökni egyet a csapaton.

„Engedtük őket, hogy bejátsszák magukat. Az első két szettben csináltuk a blokkokat, jól szerváltunk. Az előny hatására úgy gondoltuk, hogy már lazaság lesz a vége, és hagytuk, hogy belejöjjenek a játékba. Több csapattársam visszaesett mentálisan, mert elkövetett két-három hibát. Pedig nem szabad, a röplabdában előfordul, hogy több hibát csinálsz, de ezt el kell felejteni, mert jön a következő labda. De ők ezen sajnos elkezdtek rágódni. A tiebreakben is két szervarontással és két kapott ásszal kezdtünk, ezt nem lehet” – elemzett lapunknak a néhány adogatás mellett egy kisebb játékszakaszban lehetőséget kapott Százvai Ádám.

Mindemellett – dacára annak, hogy Mlynarčík egy alkalommal a fejére húzta a mezét, vagy hogy František Ogurčák edző rá nem jellemző módon a levegőbe csapott dühösen – az abszolút hajrára még így is visszakapaszkodtak a komáromiak egyetlen pontra (13:14), de a harmadik meccslabdát már nem tudták hárítani. A VKP 0:2-ről fordítva nyert, és kiharcolta a sorsdöntő, hetedik meccset, amelyet hétfőn 19.00-tól rendeznek a fővárosi Gopass Arénában. 

„Úgy néz ki, ebben a sorozatban a hazai pálya egyik csapatnak sem igazán előny, talán a túlzott idegesség miatt – utalt Ogurčák arra, hogy a két döntősnek egyaránt 1/2 a mérlege pályaválasztóként. – Gratulálok a VKP-nak, és sajnálom, hogy a meccs felénél elszállt a passzjátékunk és a magabiztosságunk. De már várom a hetedik találkozót.”

„Ezt a meccset el kell felejteni, és hétfőn megint nyerni Pozsonyban” – tette hozzá Százvai.