Pozsony. A Szlovák Nemzeti Bank szerint 2001-ben a hazai infláció éves szinten 6,3 és 6,5%, a bruttó hazai össztermék (GDP) 2,8 és 3,0% között alakul, a folyó fizetési mérleghiány éves szinten pedig elérheti na GDP 8-9%-át – közölte tegnap Marián Jusko, a jegybank elnöke.
Kisebb lesz az infláció
Pozsony. A Szlovák Nemzeti Bank szerint 2001-ben a hazai infláció éves szinten 6,3 és 6,5%, a bruttó hazai össztermék (GDP) 2,8 és 3,0% között alakul, a folyó fizetési mérleghiány éves szinten pedig elérheti na GDP 8-9%-át – közölte tegnap Marián Jusko, a jegybank elnöke. Az elköszönő évet a visszafogott infláció, a gazdasági növekedés dinamizálódásának és a folyó fizetési mérleg egyre nagyobb hiányának időszakaként jellemezte. Ami a 2002-es makrogazdasági fejleményeket illeti, Jusko szerint látványosan csökkenhet a pénzromlás üteme, mivel a központilag szabályozott árak jövő évi felszabadítása elmarad, viszont 2003-ban újra meglódulhat az infláció. Jövőre a fogyasztói árak éves szinten 3,5-4,9%-kal emelkedhetnek. A nominálbérek esetében 6%-os emelkedést vetítenek előre, vagyis a reálbérek mintegy 1,5%-kal emelkedhetnek. A világgazdasági recesszió ellenére a jegybank nem számol a gazdasági növekedés megtorpanásával: becslése szerint 2002-ben a GDP 3,5-3,8%-kal nőhet. Viszont a folyó fizetési mérleghiány deficitje jövőre is számottevő, mintegy 7,9% lesz. (shz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.