Kicsoda Andrej Kiska?

Pozsony |

<p>Andrej Kiska vállalkozó, független jelölt nyerte a negyedik közvetlen elnökválasztást szombaton, így június 15-től - amikor a második megbízatási időszakát töltő Ivan Gašparovič mandátuma lejár - ő lesz Szlovákia harmadik közvetlenül választott államfője.</p>

A választás második, döntő fordulójában Kiska a leadott voksok 59,38 százalékával győzött a Központi Választási Bizottság (ÚVK) által vasárnap délelőtt bejelentett hivatalos végeredmény szerint. Az első fordulóban Kiska a második helyen végzett, a szavazatok 24 százalékának megszerzésével.

    Andrej Kiska újoncnak számít a politikában, 51 éves, nős, első házasságából két felnőtt, második házasságából két kiskorú gyermeke van. 1963-ban Poprádon született, tanár szülők gyermekeként. A pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem elektrotechnikai karán szerzett diplomát, majd tervezőmérnökként helyezkedett el a poprádi Naftoprojekt vállalatnál.

    A rendszerváltás után az Egyesült Államokba költözött, később visszatért, és Szlovákiában kezdett vállalkozni. Első vállalkozása, amely ékszer export-importjával foglalkozott, nem járt sikerrel. Ezt követően - a kilencvenes évek második felében - több, fogyasztói kölcsönöket nyújtó és részletvásárlást kínáló pénzintézményt (de nem bankot) alapított. Vagyonát a banki hiteleknél jóval magasabb kamatra kölcsönző cégekkel alapozta meg, emiatt a kampány során egész sor támadás érte, legfőbb ellenfele, Robert Fico több alkalommal is uzsorásnak nevezte, amiért Kiska feljelentést is tett ellene.

    A "nem banki" cégeiben birtokolt tulajdonrészét Kiska 2005-ben eladta az egyik szlovákiai kereskedelmi banknak, ám továbbra is az érintett cégek felügyelőtanácsi tagja maradt. 2006-ban egy barátjával megalakította a Dobry Anjel (jó angyal) nevű jótékonysági szervezetet, amely nehéz anyagi helyzetbe jutott családok megsegítésével foglalkozik. (A helyét ebben a szervezetben tavaly nyártól felesége vette át.)

    Andrej Kiska több - főként gazdasági témákkal és vállalatvezetéssel foglalkozó - kötet, többek között a Vedd kezedbe az életed! és az Egy menedzser útja a pokolból szerzője. Ez utóbbiban - médiainformációk szerint - egyebek mellett arról is említést tesz, hogy diákkorában megpróbált belépni a kommunista pártba, ám nem vették fel. Andrej Kiska vagyonos vállalkozó, magánvagyona a Hospodárské noviny gazdasági-közéleti lap szerint legkevesebb 6 millió euró, éves bevétele pedig 700 ezer euró. Vállalkozói és menedzseri tevékenysége alapján 2006-ban megkapta az év menedzsere díjat.

    A pozsonyi sajtó és Robert Fico is többször tett említést arról, hogy állítólag kapcsolatokat ápol szlovákiai szcientológusokkal, a miniszterelnök ezért biztonsági kockázatnak is minősítette a leendő államfő személyét. Állításukat egyebek mellett arra alapozták, hogy Kiska a szcientológiához köthető személyek által szervezett rendezvényeken vett részt, azokon tartott előadásokat. A Szlovákiában egyházként el nem ismert szcientológiai szervezetekhez való kötődését Andrej Kiska több alkalommal is cáfolta, ám a konkrét személyekhez fűződő kapcsolatait firtató kérdésekre rendszeresen kitérő válaszokat adott.

    Andrej Kiska jelenleg nem tagja egy szlovákiai pártnak sem, politikai irányvonala eddigi nyilatkozataiból nem vált egyértelművé. A kampány utolsó szakaszában több ellenzéki párt is támogatásáról biztosította, köztük a Bugár Béla vezette Híd párt. A Magyar Közösség Pártja (MKP) - amely a szlovák elnökválasztások történetének első magyar jelöltjeként Bárdos Gyulát indította az első fordulóban - úgy döntött, sem Kiskát, sem Ficót nem támogatja, mivel egyikük sem vállalta fel a magyarság megmaradását célzó terveiket.

    A felvidéki magyarsággal kapcsolatban az elnökválasztási kampány során feltett újságírói kérdésekre Kiska csak annyit mondott: minden állampolgár elnöke kíván lenni. Egy televíziós vitában ugyanakkor egyetértett azzal, hogy a Beneš-dekrétumokat megerősítő parlamenti határozatot meg kell tartani.

    Andrej Kiska a választás végeredményére reagáló sajtótájékoztatóján azt mondta: megtartja a választás előtt tett ígéreteit, azaz minden szlovák állampolgár elnöke lesz. Hozzátette, mindent megtesz annak érdekében, hogy visszaadja az elnöki tisztséget megillető megbecsülést, megszolgálja a belé vetett bizalmat, és megígérte azt is, hogy megpróbál "emberi arcot" adni a szlovák politikának.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?