Kevés pénz Komáromba

Budapest.

Budapest. „Szeretnénk elérni, ha a jövő évi magyar költségvetésből legalább annyi jutna a szlovákiai magyarságnak, mint idén” – nyilatkozta lapunknak Duka Zólyomi Árpád, az MKP elnökhelyettese, aki tegnap részt vett a magyar parlament külügyi bizottságának ülésén, ahol a fő téma a határon túli magyarság költségvetési támogatása volt. A készülő büdzsé szerinte nem áttekinthető, s egyelőre úgy tűnik, a vártnál kevesebb pénz jut a Selye János Egyetemre. „Pedig ahhoz, hogy az intézmény elkezdhesse a munkáját és megfelelően fel legyen szerelve, nagyobb támogatás kellene. Albert Sándor rektor szerint a tervezett új kollégium és az előadótermek megépítéséhez 500 millió forintra lenne szükség, ám a költségvetési tervezetből nem világos, ehhez képest mennyi pénzre számíthatunk” – részletezte a magyar politikus. Nem tisztázott még az oktatási-nevelési támogatás mértéke sem, viszont elhangzott egy olyan ígéret: az esetleges hiányzó összeget előkerítik valamilyen tartalékalapból. „A tegnapi ülésen a határon túliak képviselői elmondták észrevételeiket, s remélhetőleg a Máért-tanácskozáson sikerül konszenzusra jutni” – tette hozzá Duka Zólyomi Árpád. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?