Az Európai Unió már évek óta többé-kevésbé diplomatikus módon adta tudomására Szlovákiának, hogy nagyon sok múlik az idei őszi választásokon. Amikor viszont júliusban Dánia vette át az EU soros elnöki tisztségét, túlsúlyba kerültek az optimista jóslatok. Hogy mi történt az azóta eltelt három hónap alatt, arról Berno Kjeldsen pozsonyi dán nagykövetet kérdeztük.
Kettes számú terv nem létezik
Igen. Azonban már a szóban forgó sajtótájékoztatón is említettem, hogy az elképzelésünk megvalósulásához vezető úton számos akadály állt és áll jelenleg is. Le kell szögeznem, hogy közelebb kerültünk a megoldáshoz. Megvan a politikai akarat. Kormányomnak még mindig eltökélt szándéka, hogy még a dán elnökség alatt sikerül pontot tenni a csatlakozási folyamat végére.
Nagyon sokszor elhangzott már az Európai Unió részéről, hogy sok múlik az idei szlovákiai parlamenti választásokon. Az eredmények mennyire felelnek meg az EU elképzeléseinek?
Ugyanaz érvényes, amit már a választások előtt hangoztattunk: minden csatlakozásra jelölt országnak teljesítenie kell az úgynevezett koppenhágai feltételeket. Ezek gazdasági és politikai jellegűek is. Szlovákia, úgy vélem, teljesíteni tudja a gazdasági feltételeket – vegyük például a piacgazdaságot –, ami pedig a politikai feltételeket illeti, bebizonyosodott, ezeket is teljesíteni tudja.
Milyen területen tud Dánia segíteni Szlovákiának a csatlakozásról alkotott elképzelései megvalósításában?
Megpróbáljuk felgyorsítani a csatlakozási folyamatot, mivel tudjuk, nagyon kevés időnk maradt. Szlovákia külön figyelmet érdemel, hiszen hosszú utat tett meg idáig, de már huszonhetet lezárt a harminc csatlakozási fejezetből. Megpróbálunk segíteni a különös nehézséget jelentő akadályok leküzdésében, most éppen a gazdasági versenyről szóló fejezetre összpontosítunk. Említhetnék még olyan pénzügyileg nehezen megoldható problémákat, mint a mezőgazdasági fejezet. Hangsúlyoznom kell, hogy ez nem csak Szlovákia számára jelent gondot, hanem az összes, csatlakozásra váró ország számára is. Sőt, az Európai Unió jelenlegi tagjai sem jelentenek kivételt.
Ön szerint milyen problémák lassíthatják Szlovákia belépését az Unióba?
Október tizenkilencedikén ismét népszavazást tartanak ĺrországban a nizzai egyezmény elfogadásáról. Örömmel látjuk, hogy a dublini kormány kampányt indított, hogy meggyőzze a polgárokat, ne utasítsák el a bővítés gondolatát. Tudjuk, az ír lakosság bizonyos rétege eléggé szkeptikus e kérdést illetően. Arra hivatkoznak, hogy erre egy olyan kis ország, mint az övék, csak ráfizetne. Igen, elképzelhető, hogy a bővítés után valóban ez lenne a helyzet. Hangsúlyozom viszont, hogy hosszú távon mindenki nyer vele.
Nem szeretném most az „ösztönöz” kifejezést használni, de próbál-e a dán kormány segíteni a dublini vezetésnek az említett kampányban?
Nem. Jó okunk van erre. Tapasztalataink arra mutatnak, hogy egy ország belső ügyeit csak az adott országon belül szabad megvitatni. Dániában is számos népszavazás lezajlott már. Arra mindig vigyáztunk, hogy ne engedjünk semmiféle hatásnak, belső ügyeinket mi magunk döntjük el. Nem azzal próbálunk meg segíteni, hogy információs kampányt kezdünk ĺrországban, hanem azzal, hogy világossá tesszük mindenki számára: Európa történelmi lehetőség előtt áll, és ezt nem szabad elszalasztanunk. Számos ellenérv hozható fel, elképzelhető, hogy bizonyos országok számára több kiadással jár majd az új országok felvétele, ismétlem viszont, hogy hosszú távon mind a jelenlegi tagok, mind a tagjelöltek számára nyereséget hoz majd.
Mi történhet, ha ĺrország mégis nemet mond?
Úgy gondolom, tiszteletben kell tartanunk egy alapvető dolgot: nem lehet úgynevezett kettes számú tervünk. Az sem megoldás, ha nem vesszük figyelembe az írek döntését arra hivatkozva, szavazzanak bárhogy, majd csak találunk valami megoldást. Kormányom is, én is, jó néhányszor elmondtuk már: az íreken múlik, hogyan döntenek. De kettes számú terv nem létezhet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.