Kétséges a mindenkinek járó energiasegély sorsa

fico, richter
Pozsony |

A miniszterelnök, Robert Fico (Smer) néhány nappal ezelőtt még azzal büszkélkedett, hogy januárban beköszönt az olcsóbb élelmiszerek kora. Egyúttal azt is jelezte, mindent megtesz azért, hogy a háztartások közüzemi számlái ne emelkedjenek. Mostanra azonban már a veterán smeres képviselő is elismeri, a kormánypártok gondban lehetnek korábbi ígéreteik teljesítésekor.

Alig három hét van hátra az év végig, a gazdasági miniszter, Denisa Saková (Hlas) azonban még mindig nem mutatta be a jövő évi lakossági energiasegély terveit. Néhány nappal ezelőtt mindössze annyit árult el, továbbra is két fogatókönyvvel dolgoznak. 

Az Árszabályozási Hivatal által jóváhagyott árlistától függ, hogyan fog kinézni a támogatás, hogy célzott vagy általános lesz -e 

– magyarázta Saková. Bár a kormányfő, Robert Fico eddig elutasította a célzott segély ötletét, úgy fest, kénytelen lesz jobb belátásra térni.

Célzott segély jöhet

Az árak várhatóan emelkedni fognak 

– ismerte el a Smer frakcióvezetője, Ján Richter az STVR 5 perc múlva 12 című műsorában. Richter egyúttal közölte, hiába a szakma és az ellenzék nyomásgyakorlása, a kormány legkorábban az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának (ECOFIN) december 10-én esedékes ülése után dönt a jövő évi energiatámogatás sorsáról. 

Vitapartnere, Martin Dubéci (Progresszív Szlovákia) arra az adminisztratív kötelezettségre emlékeztette Richtert, amely értelmében a szolgáltatók törvényből adódóan kötelesek 30 nappal az első megemelt összegű számla lejárta előtt tájékoztatni a családokat arról, mennyit fizetnek majd a következő hónapban. A cégek pedig igencsak időszűkében vannak a kormány tétlenkedése miatt. 

Szabályozás jöhet

Nem ez energiaárakkal kapcsolatos fogadkozás a kormány egyetlen olyan ígérete, amely megvalósításakor gondban lehetnek. Robert Fico pénteken találkozott az élelmiszeripari szektor képviselőivel. 

A kormányfő az egyeztetés után maga is elismerte, még mindig keresik a módszert, amivel elérhetik, hogy a lakosok januárban valóban megérezzék az alapvető élelmiszerek áfakulcsának csökkentését. Mostanra úgy tűnik, nem kizárt, hogy ez a cél csak szabályozás útján történő nyomásgyakorlással érhető el.

„Az élelmiszerárak ügye igencsak problémás, nem véletlen, hogy a kormányfő is foglalkozik a kérdéssel. Ha az alapvető élelmiszerek áfakulcsának csökkentése a gyakorlatban nem mutatkozik meg, szabályozási intézkedéseket kell hoznunk” – jelentette ki Richter az STVR politikai vitaműsorában. A smeres honatya bízik benne, hogy a kereskedők teljesítik ígéretüket, szükség esetén azonban a kabinet kész beavatkozni.

Dubéci szerint az áremelkedést a kormány elhibázott intézkedései idézték elő. A Progresszív Szlovákia frakcióvezetője egyúttal arra is rámutatott, hogy a szomszédos Magyarország már megpróbálkozott az árszabályozással, amely a piac széteséséhez vezetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?