A kormányfő szerint a lakosok a média hibájából nem értékelik eléggé a kabinetje erőfeszítéseit
A kormány 300 millió eurós „áldozatot hozott” az olcsóbb élelmiszerárak érdekében
A miniszterelnök, Robert Fico (Smer) úgy véli, kormánya mindent megtesz azért, hogy az alapélelmiszerek áfakulcsának csökkentése után a lakosok zsebében is több pénz maradjon. Az intézkedést a „hazáért hozott áldozatnak nevezte”, amelyet szerinte a polgárok a média hibájából nem értékelnek eléggé.
Januárban életbe lép a kormány konszolidációs csomagja, amely többségében megszorításokat tartalmaz, az alapélelmiszerek áfakulcsát azonban az eddig 10-ről 5 százalékra, a többi élelmiszeripari termék adóterheit pedig a jelenlegi 20-ról 19 százalékra csökkenti. A néhány hét múlva esedékes céldátumhoz közeledve a kormány rendszeresen egyeztet az élelmiszeripari szereplőkkel. Robert Fico kabinetje ugyanis azt szeretné elérni, hogy az áfakulcs csökkentése után a lakosok zsebében is több pénz maradjon.
Konstruktív véleménycsere
A csütörtöki találkozóra a mezőgazdászokat, a termelőket, de az áruházláncok képviselőit is meghívták.
„Szám szerint ez már a harmadik egyeztetésünk volt. Ezúttal is arra a kérdésre kerestük a választ, hogyan építhetnénk be a lehető leghatékonyabb módon az alacsonyabb áfakulcsokat a végső fogyasztói árakba. A megbeszélés rendkívül konstruktívra sikerült” – közölte Martin Krajčovič, a Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetségének (SAMO) elnöke, aki egyúttal azt is jelezte, az áruházak garanciát vállalnak, hogy mindent megtesznek azért, hogy a lakosok is megérezzék bizonyos termékek adóterheinek csökkentését.
Krajčovič elmondása szerint arról is tájékoztatták a kormányt, hogy vannak olyan területek, ahol az árcsökkentés könnyen kivitelezhető. Ugyanakkor arra is felhívták a politikusok figyelmét, hogy akadnak olyan szegmensek, ahol kevéssé vagy egyáltalán nem tapasztalható majd pozitív változás.
Bár a szóban forgó törvény csak 2025. január 1-jén lép hatályba, a boltok egy része már megkezdte az árcsökkentést, amit jelenleg a saját árrésükből »támogatnak«
– mutatott rá a SAMO elnöke. Martin Krajčovič szerint ez annak tudható, hogy a kabinet megadta a szükséges impulzust, amire bizonyos piaci szereplők rögtön reagáltak is.
Elengedhetetlen az együttműködés
A megjelent ágazati szakértők elismerték, a siker kulcsa az együttműködés, amelyből az agrárszektor egyetlen képviselője sem maradhat ki. Ezt a kijelentést a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke, Emil Macho sem cáfolta, azt azonban hangsúlyozta, a termelők áfa nélküli árakkal dolgoznak, így a kereskedőkön múlik, a vásárlók valóban megérzik -e az áfakulcsok csökkentését.
A piaci kilengésekről sem szabad megfeledkezni, ezek bármikor bekavarhatnak
– jegyezte meg Macho.
A szakértők arra is kitértek, úgy látják, a Szlovák Statisztikai Hivatal adatai nem minden esetben vannak összhangban az általuk valósnak vélt számokkal, ami szerintük az inflációs adatokat is torzítja. Ezért a közvetkező találkozóra, amire még az ünnepek előtt sor kerülhet, a statisztikai hivatal illetékeseit is meghívják.
Robbanékony hangulat
A miniszterelnök, Robert Fico az elmúlt napokban igencsak robbanékony hangulatban van. Kedden, a jövő évi költségvetés elfogadása után azzal vádolta a sajtót, hogy „hazudik a polgároknak”, csütörtökön pedig egy újabb kirohanást rendezett a kamerák előtt.
Reggeltől estig félrevezetik a lakosokat. Még a pozitív híreket is katasztrófaként tüntetik fel
– állította Fico, aki az általa elmondottakat egy példával is igazolta. Szerinte szó sincs olyasmiről, hogy a vaj ára Szlovákiában történelmi magasságokba emelkedett, mindössze a médiamunkások találtak egy a szabály erősítő kivételt, amit aztán „felfújtak”.
A kormányfő az egyeztetést mindössze annyival kommentálta, hogy a döntésük, amely értelmében csökken az alapvető élelmiszerek áfakulcsa, inflációellenes hatással bír.
Ez 300 millió euróba került az államnak. 300 millió eurót áldoztunk fel a hazáért
– ismételte meg többször Robert Fico.
Az tanácskozáson a pénzügyminiszter, Ladislav Kamenický (Smer), valamint a földművelési miniszter, Richard Takáč (Smer) is részt vett, ők azonban szóhoz sem jutottak, mivel a kormányfő idő előtt véget vetett a sajtótájékoztatónak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.