Két személy megsérült a szombati kormányellenes tüntetésen Pozsonyban

tüntetés
Pozsony |

Két személy, egy férfi és egy nő szorult a mentősök ellátására a futballszurkolók szombati tüntetésén – tájékoztatott Alena Krčová, a mentőszolgálat műveleti központjának szóvivője.

„Az egyik nőt állítólag egy térkő találta fejbe, egy férfi pedig a kezén szenvedett nyílt sérülést” – tette hozzá Krčová azzal, hogy a helyszíni ellátás követően mindkettejüket kórházba szállították.

A Slovan ultrái szombaton a kormányhivatal elé szerveztek tüntetést, amely során Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök leváltását követelték, valamint nemtetszésüket fejezték ki a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott óvintézkedésekkel kapcsolatban.

Miután a tüntetők üveggel és kavicsokkal kezdték el dobálni a rendőröket, ők válaszul könnygázt és vízágyút vetettek be.

Galéria

A tüntetésen néhány személyt őrizetbe vettek – tájékoztatott Michal Szeiff, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője. 

„A mai, nem bejelentett tüntetés néhány percen belül az agresszív szélsőjobboldali radikálisok csődületébe fordult” – írta a rendőrség Facebook-oldalán hozzátéve, hogy többen alkoholos befolyásoltság alatt álltak. 

Mint írják, voltak, akik a rendőrség többszöri felszólítása ellenére sem hagytak fel a pirotechnikai termékek használatával, amelyek több tüntetőt megsebesítettek, miután az egyik jelenlévő a tömegbe hajította azokat.

A tüntetésről egy felvételt is közzétett a rendőrség, amelyet IDE kattintva tekinthet meg.

(mr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?