Hajdu Szabolcsot és Tóth Orsit díjazták a magyar filmkritikusok

Három ilyen rangos díjat besöpörni igazán tiszteletre méltó teljesítmény. A filmkritikusok kitüntetése azért is a legfontosabb elismerés szakmai körökben, mivel komoly hagyománya van, és évtizedek óta őrzi függetlenségét. A kultúrpolitikai beavatkozások már sok díj értékét devalválták, ennek a súlya azonban nem lett kisebb.

Rendezői nagydíjat Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának (Ernelláék Farkaséknál, Kálmán nap, Egy százalék indián) második és harmadik részéért kapott. A legjobb forgatókönyv díját a Kálmán napért vette át, de kivételes színészi tehetségét is jutalmazták. A Hatalom című szlovák–magyar koprodukcióban készült politikai thrillerben nyújtott játékáért a legjobb férfi főszereplőnek választották. A titkosszolgálat ügynökét alakítja a filmben, aki azt a parancsot kapja, hogy fedje el az igazságot a hatalom árnyékában.

Prikler Mátyást, a film rendezőjét kérdezem, miért döntött úgy, hogy Hajdu Szabolcsra osztja a szerepet?

Először is nem kellett lefutnunk ismerkedési köröket, ami nagyban megkönnyítette a munkát, másrészt viszont nehezebbé tette. A következő szempont az volt, hogy Szabolcs nemcsak rendező, hanem színész is. Ráadásul jó színész. De nem arról szólt a döntésem, hogy hú, de milyen érdekes lesz, hogy egy rendezőkollégát hívtam meg főszerepre, hiszen ő már gyerekként is színpadon volt. Tizennyolc éves koráig több száz előadást játszott. Fesztiváldíjai vannak. Rózsa Jánossal forgatott. Én tehát a színész Hajdu Szabolcsot hívtam el a Hatalomba, aki az Ernelláék Farkaséknál című filmjében úgy játszott, olyan hitelesen, hogy Karlovy Vary fesztiválján neki ítélték a legjobb férfialakítás díját. Ez is egyértelmű utalás volt arra, hogy nagyszerű színész. A Hatalomban, mint kormányközeli nyomozó, tudja, ki követte el a gyilkosságot, de találnia kell helyette valaki mást. Ez a feladata. Nem térhet ki előle. Picit olyan, mint egy rendező. Elmegy helyszínelni, meghallgat, ír, felépít egy történetet.

Élmény volt Szabolccsal dolgozni. A hosszas előkészületek után egyetlen nap nem volt a forgatás során, amikor a színészeimnek köszönhetően ne úgy éreztem volna magamat, mint egy válogatott edzője. 

Szabolcs, mint egy kínai tornász a gyakorlatait, olyan precízen tanulta meg a szlovák szöveget. Nem kellett rábeszélni őt. Tudta, hogy kétnyelvű embert kell megformálnia. Nem akartam, hogy angolul beszéljen, és majd egy szlovák kolléga szinkronizálja. Az máshogy hatott volna. A stábbeli szlovák munkatársaim azt hitték, megőrültem, amikor elmondtam nekik, hogy a magyarországi színész szlovákul fog beszélni a filmben. Más megoldás azonban szóba sem jöhetett. 

Ez a történet csak így tudott működni. Nagy szerencsém volt, hogy Szabolcs szereti a kihívásokat. Ezért is volt olyan élvezetes vele a munka. Először fonetikusan leírva kapta meg a szöveget, ami papíron nagyon viccesnek látszott. Utána felmondtuk neki diktafonra, majd egy barátom gyakorolt vele, hogy a kiejtését a lehető legfényesebbre csiszolja. A problémás mondatokat stúdióban, hangmérnök segítségével korrigáltuk. Szabolcs ily módon saját magát szinkronizálta. A monológok azóta is megvannak a fejében. Azt mondta, élete végéig emlékezni fog rájuk. Igazán örülök, hogy a magyar filmkritikusok díjazták a játékát. Nem maradt észrevétlenül egy ilyen remek alakítás.

Tóth Orsi díja Hajdu Szabolcs Kálmán nap című filmjéhez kötődik. De szerepel a trilógia harmadik részében, az Egy százalék indiánban is.

Örülök nagyon az elismerésnek – mondja a már többször díjazott színésznő –, csak nem tudom hova tenni. Soha nem derül ki számomra, és megfejteni sem tudom, miért akkor és miért azért kaptam a díjat. Úgy látszik, egyszer csak ez is beérett. Nem szeretném, ha csorbulna az értéke, de voltak már hasonló minőségű munkáim. Hogy a Kálmán napban milyen teljesítményt nyújtottam, ezen én nem gondolkozom. Jólesett a díj, aztán kész, megyünk tovább. Szabolcshoz most már három film köt. A Békeidőt is vele forgattam. De hogy lesz-e ennek folytatása, mikor dolgozunk mi újra együtt, arról fogalmam sincs. Készít-e majd egyáltalán filmet itthon? – ez itt a kérdés. 

Ebben a folyamatos harcban, amire Magyarországon kényszerül egy rendező, nagyon nehéz lehetőséghez jutni. Én szívesen dolgozom ilyen izgalmas, független alkotókkal, mint Szabolcs. Elég pontosan látja ugyanis a dolgokat. Szerencsésnek tartom magam, hogy eddig minden szerepem olyan volt, hogy lehetett vele mit kezdeni. 

Szabolcs remekül gyúrja össze az ember karakterét egy képzeletbeli jellemmel. Ezzel együtt mégis szabadon tudom megformálni a karaktert. Ezek megbecsülendő helyzetek. Ha csak az anyagot nézzük, itt nem improvizációk hangzanak el, hanem nagyon jól megírt szövegek, amelyek az életből fakadnak.

Szabolcs jól ismeri a színészeit. Tudja, kinek mi áll jól. A figura nem feltétlenül kell hogy közel álljon hozzám, de jó, ha vannak kapcsolódási pontok. Azt már első olvasásra megérzem, hogy ez jó lesz nekem, és finoman be tudok csusszanni a szerepbe. Egyszer csak rájövök, hogy ez menni fog. A Kálmán nap nyolc év szünet után ért utol. Előtte egy német filmben, Ronny Trocker rendezésében, A remetékben játszottam, amelynek Velencében volt a bemutatója. Három gyermekem született az elmúlt években. Azóta, hogy leforgattuk Szabolcs két filmjét, ismét itthon vagyok. Nem tudom, mi jön ezek után.