Két magyar jelölt is lehet

A Híd és az MKP is saját elnökjelöltet indítana a 2019-es államfőválasztáson – neveket ugyanakkor még nem mondanak.

A Híd és az MKP is saját elnökjelöltet indítana a 2019-es államfőválasztáson – neveket ugyanakkor még nem mondanak. Nem kizárt az sem, hogy végül nem külön utakon indul el a két párt, mint 2014-ben, mikor az MKP Bárdos Gyulát támogatta, a Híd pedig Pavol Hrušovskýt.

A Híd hétfő esti országos elnökségi ülésén döntött úgy, hogy saját jelöltet indít. Bugár Béla, a Híd elnöke lapunknak azt mondta, nagy kérdés, milyen eséllyel indulhat egy önálló jelölt, hiszen ha Andrej Kiska jelenlegi államfő úgy dönt, megméretteti magát a választáson, úgy ő lesz a legesélyesebb aspiráns. „Amennyiben Kiska nem indul, csak azt kell tudni, milyen további szlovák jelöltek lesznek, s el tudom képzelni, hogy egy magyar jelöltnek is lesz esélye bejutni a második körbe” – vélte Bugár Béla. Hozzátette: a Híd számára a jelöltállítás esélyt jelent arra, hogy a választóinak megmutassa, ilyen szinten is be tud kapcsolódni a nagypolitikába. Arra a kérdésre, magyar vagy szlovák nemzetiségű jelölt jöhet számításba, azt mondta, saját véleménye az, hogy magyar aspiránst is indíthat a Híd. „Tekintettel arra, hogy a párt alapítóinak és a választóinak többsége magyar nemzetiségű, igenis, merjünk magyar jelöltet indítani” – jelentette ki. Nevekről azonban még nem akart beszélni.

Az MKP is készül

Az MKP elnöke, Menyhárt József már decemberben bejelentette, hogy pártja ismét saját államfőjelöltet tervez indítani 2014 után, mikor Bárdos Gyula ugyan polgári jelöltként, de teljes MKP-s támogatással indult a választáson, és 5,1 százalékot szerzett az első körben. „Tárgyalunk” – mondta Menyhárt arra a kérdésünkre, hol tart jelenleg a folyamat.

Arról ő sem beszélt, kit szeretnének indítani. „Olyan tapasztalt politikusban gondolkodunk, aki már letett valamit a felvidéki magyarság asztalára” – mondta, de nem pontosította, kiről van szó. Hozzátette, a jelöltállításról az MKP Országos Tanácsa dönt majd februári ülésén. Kérdésünkre, mi történik akkor, ha a Híd és az MKP is magyar nemzetiségű jelöltet állít, Menyhárt azt mondta, ha ez a helyzet áll elő, mindenképpen egyeztetni fognak.

Jó reklám

A saját elnökjelölt egy párt számára mindenképpen jó marketinglehetőségeket rejt magában, még akkor is, ha alapvetően esélytelen – hiszen a kampányban a szlovák sajtóban is kifejezetten nagy teret kaphat, s mivel a nemzetközi sajtó ingerküszöbét is megüti a választás, így oda is bekerülhet. Bárdos Gyula (MKP), aki polgári jelöltként indult el 2014-ben, lapunknak azt mondta, őt keresték külföldi lapok, hírügynökségek. „Hírt adtunk magunkról” – mondta az Új Szónak hozzátéve, az indulása jelzés volt a szlovák nyilvánosság felé, sikerült kommunikálnia a szlovákiai magyarokról, hiszen teret kapott a szlovák közszolgálati televízióban és rádióban is.

Az indulás elmondása szerint sok pozitívummal járt. „Ha több időm lett volna ellátogatni a régiókba, még többen megértették volna, hogy bár egy magyar jelölt a számok szerint nem lehet államfő, de a közösség láttatása nemzetközi szinten nagyon sokat jelenthet, hiszen felfigyelnek ránk és az önértékelésünk is nagyot nőhet” – mondta Bárdos. Hozzátette, szlovák részről is nagyon sok pozitív visszajelzést kapott, elmondása szerint sikerült lerombolnia néhány mítoszt a magyarok nacionalizmusáról és sovinizmusáról.

Bárdos nem indul

Bárdos abban biztos, hogy 2019-ben is kell magyar államfőjelölt, ám ő maga már biztos nem indul el – mondván, kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, és nem lenne ildomos, ha újra megpróbálná. Hozzátette azonban, szívesen felajánlja segítségét és tapasztalatait az esetleges magyar indulónak. Szerinte olyan jelölt kell, aki integráló személyiség, és az MKP, a Híd és a civil szféra is támogatni tudja. „A jelöltségem negatívumai közé sorolom, hogy Bugár Béláék nem támogattak. Reméltem, hogy sikerül összefogni az itteni magyarokat, és ez nem jött be” – mondta. A pártjelölést azonban nem tartja szerencsésnek, szerinte a polgári jelölés lenne a legjobb megoldás. „Túl kell lépni a párt- és csoportérdekeken” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?