„Nagy szükség van a pozsonyi elkerülő útra, de a helyzet egyre bonyolultabb, és számos olyan információ került felszínre, amelyből arra lehet következtetni, hogy helyrehozhatatlan károkat okoztak a környezetben, vagy súlyos anyagi kár keletkezhet" - mondta a pénteki sajtótájékoztatón Jana Kiššová (SaS) a gazdasági bizottság elnöke.
Úgy fogalmazott, Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési miniszter nem tudta meggyőzően elmagyarázni a helyzetet és eloszlatni a gyanút, ezért az SaS kezdeményezi a bizottsági ülés összehívását és a képviselői ellenőrzés elvégzését. „Úgy döntöttem, hétfőn rendkívüli ülésre hívom össze a gazdasági bizottság tagjait, hogy megállapodhassunk a képviselői ellenőrzésről, hogy a helyszínen, az illetékesektől tudhassuk meg, hogyan folyik az építkezés, és hogyan tudják eloszlatni a visszaélés gyanúját" - mondta Kiššová. Hozzátette, reméli, a kormánypárti képviselők nem gördítenek akadályt az útjukba.
A SaS képviselői szeretnék megtudni, ki az, aki az állam részéről felügyeli az építkezést. „Nem akarunk itt egy második Felsővisnyót (Višňové). A licencszerződés értelmében az államnak joga van műszaki ellenőrt kinevezni, aki az építkezés minden fázisát kontrollálja. A miniszter folyton a független ellenőrzésre hivatkozik, amit viszont a kivitelező fizet" – figyelmeztetett Miroslav Ivan (SAS) képviselő, és hozzátette, a képviselők tudni akarják, ki az állam képviselője, amikor foglalta el a posztját, és hogyan ellenőrzi a kezdetétől az építést. „Ellenőrizni kell az épülő út rétegeit, hogy megfelelnek-e a műszaki terhelhetőség követelményeinek. Alaposan meg kell vizsgálnunk, az állami ellenőr úgy végzi-e a munkáját, ahogyan kell, hogy megelőzzük azt a helyzetet, hogy a közlekedési miniszter a végén ne vegye át a rosszul megépített utat – magyarázta Ivan.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.