Minden előírást betartanak a D4-R7 építésénél – állítja a kivitelező

D4R7
Pozsony |

Minden szlovák és nemzetközi normának, jogi előírásnak és koncessziós szerződésnek megfelel a D4-R7 pozsonyi körgyűrű építése – közölte a TASR hírügynökséggel Juan José Bregel, a pozsonyi elkerülő és gyorsforgalmi út építéséért felelős D4R7 Construction vállalat vezérigazgatója. A talajvizsgálatok eredményével, melyet csütörtökön tett közzé a közlekedési minisztérium, nem ért egyet.

 

Bregel elmondta, csütörtökön találkozott Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedésügyi miniszterrel, és arra a megállapításra jutottak, hogy az építkezés során nem történt környezetszennyezés. „A jelentésben foglaltakkal azonban nem értünk egyet. Szerintünk az egyetlen kérdés az ügyben a formális adminisztrációs eljárás” – mondta Bregel. Kijelentette, hogy a következő hetekben szeretne találkozni a közlekedési minisztérium szakértőivel, és tisztázni ezt az ügyet. „Teljes mértékben betartjuk az előírásokat és a jövő év elején mérföldkőhöz érünk, befejezzük az R7-es Ketelec–Egyhézgelle (Holice) szakaszát" - mondta a vezérigazgató.

A közlekedési minisztérium csütörtökön úgy tájékoztatta a TASR hírügynökséget, hogy a talajvizsgálatok nem mutattak ki az egészségre ártalmas szennyeződéseket Az elemzés eredményei azonban azt mutatják, hogy olyan anyagokat használtak az építkezésnél, amelyek nem felelnek meg az előírásoknak. A minisztérium szerint további vizsgálatokra van szükség annak megállapítására, hogy mekkora a probléma A vizsgálat pénteken (május 17.) kezdődik.

„Bár az emberi egészségre vagy a vízi élőlényekre veszélyes szennyeződést nem mutattak ki, mindent alaposan ellenőrzünk. Ha beigazolódik a gyanú, hogy a töltésekhez nem az előírásnak megfelelő anyagot használtak, azt a kivitelezőnek a saját költségén el kell szállítania és újat kell hoznia helyette” - mondta Érsek. Amellett, hogy alaposabb vizsgálatokat végeztet, a közlekedési minisztérium a környezetvédelmi minisztériummal, az állami építésügyi felügyelettel és a rendőrséggel is szorosan együttműködne. A vizsgálatok lezárása után a minisztérium közzéteszi az eredményeket.

 

Néhány héttel ezelőtt a közlekedési minisztérium talajmintákat vett a D4-R7 építési területén, mert fennállt a gyanú, hogy a munka folyamán szennyezett talajt vagy építkezési törmeléket használtak.

Március végén a rendőrség többször is intézkedett Pozsony megyében környezetszennyezés miatt. A D4-R7 építésénél is felmerült a gyanú, hogy szennyezett talajt vagy építési hulladékot használtak. Áprilisban azt közölte a rendőrség a TASR-rel, hogy környezetszennyezés miatt büntetőeljárás indult az ügyben. Márciusban a rendőrség azt közölte, a nyomozó egy magánszemélyt, M. J. H-t., valamint egy jogi személyt, egy pozsonyi építkezési kft-t. gyanúsít az ügyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?