Keddtől költségvetési vita

Pozsony |

<p>Kedden kezdődik a parlamentben a vita a jövő évi költségvetés tervezetéről.</p>

A pénzügyminisztérium által kidolgozott javaslat a bruttó hazai össztermék (GDP) 2,49 százalékának megfelelő mértékű deficittel számol. Ennek már része az (a GDP 0,2 százalékát jelentő) tartalék is, amelyet akkor „vethet be” az állam, ha 2015-ben túlontúl kedvezőtlenül alakulnak a gazdasági mutatók. Ha tehát ezt a tartalékot nem kell felélni, az előterjesztés szerint 2,29 százalékos szinten maradhat a deficit.  Kedden szavazhatnak a közbeszerzési törvény módosítására tett javaslatról is, amely tulajdonképpen reakció a CT-botrányra, azaz arra, hogy a pöstyéni kórház indokolatlanul drágán vett CT-berendezést. Ebbe a botrányba bukott bele tulajdonképpen Renáta Zmajkovičová (Smer-SD) parlamenti alelnök, s ezzel összefüggésben döntött úgy Pavol Paška (Smer-SD), hogy lemond a házelnöki posztjáról és a képviselői mandátumáról. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?