Kasztok a köztisztviselők körében

Pozsony. A Köztisztviselői Hivatal az alkotmánybírósághoz kíván fordulni, mivel a köztisztviselőkről szóló törvény módosítása nem kezeli egyenlően az állam szolgálatában dolgozókat.

Pozsony. A Köztisztviselői Hivatal az alkotmánybírósághoz kíván fordulni, mivel a köztisztviselőkről szóló törvény módosítása nem kezeli egyenlően az állam szolgálatában dolgozókat. A vonatkozó jogszabály értelmében munkahelyükön akkor lehet véglegesíteni a köztisztviselőket, ha leteszik az általános szabályzatban előírt alkalmassági- és szakvizsgákat. Az utolsó ülésen elfogadott módosítással azonban a parlament kivételes helyzetbe hozta azokat a tisztviselőket, akik az elmúlt években a kiemelt szakemberek kategóriájába tartoztak. A törvénymódosítás értelmében őket vizsgák nélkül is véglegesítik munkahelyükön. „Ezzel sérült az alkotmány által garantált egyenlőség elve. A törvényben foglaltak egy része ugyanis egyszerűen nem érvényes egy kivételezett csoportra” – mondta Ľubomír Plai, a Köztisztviselői Hivatal elnöke, aki szerint a módosítás Szlovákia alaptörvénye mellett sérti a diszkriminációellenes nemzetközi egyezményeket is. „A módosított jogszabály tulajdonképpen kasztokat alakít ki a köztisztviselők körében. Az alkotmánybíróság reményeink szerint kimondja majd ennek a jogellenességét. Azonban tény, hogy azok a köztisztviselők, akiket a taláros testület döntéséig kineveznek, már nem hívhatók vissza” – mondta a hivatalvezető. A törvénymódosítás a mintegy 35 ezer köztisztviselőből 1300-nak teszi lehetővé, hogy vizsgák nélkül munkahelyükön maradhassanak. Plai szerint a következő hetekben minden tárcánál több tucat köztisztviselőt fognak véglegesíteni úgy, hogy azoknak semmilyen módon nem kell bizonyítaniuk alkalmasságukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?