Káčer magyar revíziótól tart, Gyimesi és Matovič kiakadtak a külügyminiszteren

Rastislav Káčer (TASR-felvétel)
Pozsony |

Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter szerint Magyarország területi igénnyel léphet fel Szlovákiával szemben. Erre reagálva azonban Gyimesi György és Igor Matovič (mindketten OĽaNO) arra szólította fel a tárcavezetőt, mutasson be az állítását igazoló bizonyítékot.

Káčer a Markíza televízió politikai vitaműsorában kedden arról beszélt, Magyarország akár területi igénnyel léphet fel Szlovákiával szemben. „Ha Vlagyimir Putyin sikerrel járt volna és most a keleti szomszédunk lenne, akkor ma ilyen igényekkel néznénk szembe” – jelentette ki a tárcavezető arra utalva, ha Oroszország ukrajnai inváziója Moszkva sikerével ért volna véget, akkor Magyarország bejelentette volna a területi igényét Szlovákiával szemben. „Ez most is téma” – tette hozzá Káčer. A tárcavezető szerint titkosszolgálati dokumentumokkal rendelkezik, amelyek ezt bizonyítják.

A miniszter nyilatkozatára Gyimesi és Matovič szerdán külön sajtótájékoztatón reagált. „Ha ez igaz, akkor arra szólítjuk fel a miniszter urat, hogy mutassa be ezeket a dokumentumokat. Ha pedig ilyen dokumentumokkal nem rendelkezik, azonnal kérjen bocsánatot Magyarországtól” – szólította fel Gyimesi Káčert. A képviselő szerint a miniszter olyan módon vette elő a magyarkártyát, mint ahogy azt egykor Ján Slota, az SNS korábbi elnöke tette. Úgy látja, a miniszter megkérdőjelezte a szlovákiai magyaroknak az államhoz való lojalitását. Szerinte egy tárcavezetőnek nem szabadna így nyilatkoznia, és úgy véli, felmerül, hogy Káčer nem követte-e el a rémhírterjesztés bűncselekményét.Matovič szerint a tárcavezető állítása összeesküvés-elmélet, és szintén felszólította Káčert, kérjen bocsánatot. Hozzátette, a biztonsági tanács ülésein nem foglalkoztak azzal, hogy Magyarországnak területi igényei lennének Szlovákiával szemben. Úgy véli, ha igaz lenne a miniszter állítása, akkor ennek a testületnek az ülésén foglalkozniuk kellett volna ezzel. „A miniszter úr hazudik” – jelentette ki Matovič.

A Szövetség szintén elítélte a külügyminiszter megnyilvánulását. „Káčer, aki Matovič pártjának jelöltjeként lett külügyminiszter, ismét botrányosan, diplomatához nem méltóan nyilatkozott. Elfogadhatatlan, hogy határmódosítgatásokkal riogassa a szlovákokat velünk szemben” – mondta Mózes Szabolcs, a párt alelnöke.

„Szlovákiai magyarként engem nem zavar, ha valaki Orbán Viktort vagy a Fidesz-kormányt kritizálja. Az viszont zavar, ha valaki emiatt a Szlovákiában élő magyarok nevében, vagyis az én nevemben is megsértődik” – írja a közösségi oldalán Rigó Konrád, a Szövetség Híd-platformjának elnöke. Szerinte pont Gyimesi és Matovič húzta elő a magyarkártyát azzal, hogy Káčerre reagáltak. A miniszter kijelentését ugyanakkor „szerencsétlennek” tartja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?