Júliustól száz és negyven

Pozsony. Harminc százalékkal emelkednek július elsejétől a koncessziós díjak: a televízióért az eddigi havi 75 helyett 100, a rádióért a havi 30 helyett 40 koronát fizetünk majd.

Pozsony. Harminc százalékkal emelkednek július elsejétől a koncessziós díjak: a televízióért az eddigi havi 75 helyett 100, a rádióért a havi 30 helyett 40 koronát fizetünk majd. A kormány tegnapi ülésén jóváhagyott törvényjavaslat egyben szűkíti a fizetés alól felmentettek körét: az eddig nem fizető nyugdíjasok júliustól a megszabott díjak felét fizetik. Az emelés a számítások szerint már idén több mint 350 millió korona pluszbevételt jelent a Szlovák Televíziónak, a Szlovák Rádió pedig mintegy 150 millióval költhet többet. A kormány döntésével nem ért egyet a rádió, mely legalább 50 koronát követelt. Az előterjesztő, a kulturális miniszter szerint a díj emelkedése nem jelent túl nagy megterhelést a lakosság számára: „A Szlovákiával megközelítőleg azonos nagyságú országokban a koncessziós díj több mint 500 korona” – mondta a miniszter. A törvényjavaslatot még a parlamentnek is jóvá kell hagynia. (-lpj-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?