Jobban élünk, mint tíz évvel ezelőtt

Pozsony |

<p>10 év alatt mintegy 37 százalékkal nőttek a háztartások egy főre jutó átlagos kiadásai, derül ki a Sberbank elemzéséből. Ez az emelkedés tartalmazza az inflációt is, tehát nem csak azért költünk többet, mert időközben nőttek a bevételeink is.</p>

Az átlagkeresetek összevetése alapján a bevételeink gyorsabban nőttek, mint a kiadásaink. A statisztikai hivatal adatai alapján 2004-ben az átlagkereset mintegy 15 800 korona volt, ami euróra átszámítva a 2009-es átváltási árfolyamon 524 eurót tesz ki. Kilenc évvel később, 2013-ban pontosan 300 euróval keresett többet egy átlagos alkalmazott, vagyis bruttó 824 eurót vihetett haza. Ez a növekedés több mint 57 százalékos, tehát a bérek gyorsabban nőttek a kiadásoknál.

Drágább telefonálás és ebédek

2004-ben egy átlagos család egy főre számítva 235 eurónak megfelelő összeget költött a fenntartására. Ez az összeg tartalmazza az élelmiszerekre fordított, a ruházkodási, a szabadidős kiadásokat és a rezsiköltségeket is. 2014-ben az egy főre jutó átlagos költségek már több mint 321 eurót tettek ki.

A legnagyobb mértékben a szállodákban, vendéglőkben elköltött összeg nőtt, 2004-hez képest 81 százalékkal, de még így is a viszonylag kisebb költségek közé tartoztak: 2013-ban 17,30 eurót tettek ki. Ugrásszerűen nőttek a telekommunikációs kiadások is, míg 2004-ben mintegy 9,50-et – tehát átlagosan 300 koronát – költöttünk erre a célra, addig 2013-ban már 16,50-et, vagyis mintegy 72 százalékkal többet. Ugyan az élelmiszerre költjük havonta a legtöbbet, átlagosan fejenként 73,90 eurót, de ez az összeg 9 év alatt csak 28 százalékkal drágult: 2004-ben 1740 koronát költöttünk havonta és fejenként élelmiszerre, ami mintegy 57 eurót tesz ki.

Szegények és gazdagok

Viszonylag nagy különbség van a háztartások felső 25 és alsó 25 százalékának bevételei és egyben kiadásai között is. A gazdagabb családokban az egy főre jutó nettó bevétel eléri a 630 eurót, míg az alsó 25 százalék 224 eurós havi bevétellel kénytelen megelégedni. A legnagyobb tétel mindkét esetben az élelmiszer, erre a gazdagabbak 35 euróval költenek többet.

A legnagyobb relatív különbség a kultúra és szabadidő esetében mutatkozik, a gazdagabb családok négyszer annyit áldoznak erre, mint a szegényebbek. Viszonylag nagy, több mint kétszeres a különbség a zöldség és gyümölcs esetében is, viszont dohányárura és alkoholra a szegények is megközelítően annyit költenek, mint a gazdagabbak: a különbség az alkohol esetében 2,50 euró, a dohány esetében pedig 1,30 euró.

Nyugdíjasok és munkanélküliek

Ugyancsak nagy a különbség a kiadások tekintetében, ha az egyes társadalmi csoportokat hasonlítjuk össze. A nyugdíjas háztartások a fejenként 414 eurós nettó havi átlagbevétellel a gazdagabbak közé tartoznak, hiszen az átlagos család egy főre eső bevétele 370 euró.

Ennek megfelelnek a nyugdíjasok kiadásai is: élelmiszerre például csaknem kétszer annyit költenek, mint a munkanélküli háztartások, húst péládul 24,33 euróért vesznek. Többet fordítanak alkoholra, viszont kevesebbet dohányoznak. Kiugróan sokat fizetnek rezsire: a 92 eurós havi tétel oka, hogy a nyugdíjas háztartások átlagosan csak 1,81 főből állnak, vagyis a háztartás fix költségei, például a fűtés, a villany, a lakbér kevesebb ember között oszlik meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?