Jó hírek

Jaj de nagyon bírnám, ha végre lenne a lapokban egy új rovat. A külföld, a belföld, a kommentár, a kishírek mellett valahol, ott, ahol a legjobban látni a rovatcím szalagját: JÓ HĺREK. Csupa nagybetűvel! Jaj de élvezném! Mindig itt kezdeném olvasni az újságot. Hogy végre valami olyan infót is kapjak, ami nem deprimál, amiből nem csurog vér, s nem cseszi el egész napra a kedvemet.

Emlékszem, egy időben sugároztak Jó híradót a tévében is, hetente egyszer vagy kétszer, de aztán megszűnt. Sosem tudtam meg, miért. Nem voltunk kíváncsiak a jó hírekre? Vagy nem akadt elegendő jó hír? Aztán rá kellett jönnöm, talán az utóbbi. Azt hiszem, ma két okból nem mernek a lapok ilyen rovatot indítani. Az egyik: a jó hírek információértéke kicsi és lokális. Pl. Mari néninek 36 kiscsibéje kelt ki, és egyetlenegy sem pusztult el ebben a kánikulában, vígan csipognak az udvar árnyékos szegletében, s olyan aranyosak, hogy ma csirkepaprikás helyett inkább salátalevest eszek. Vagy: A szomszéd tegnap nyert 10000 tallért, mert jól tippelte meg a meccset, végre megjavíttathatja belőle a Babettáját, és este mindenkit meghívott sörözni! Vagy ahogy a népdal mondja: „Hármat tojott a fekete kánya, engem szeret a kend barna lánya.” (Ez is jó hír, csak nem tudunk róla, mert a citerazenekar játssza, a rádió viszont csak elvétve, évente egyszer.) Ugyebár, az ilyen hírek, sajnos nem sokakat érdekelnek... De mondjuk az, hogy a hazai könyvkiadók magyarországi támogatása ügyében tárgyalnak és tárgyalni fognak az illetékesek – ígéret van rája –, hogy legalább majd (mikor?) a második félévben pályázhassanak, s jövőre legyen abból a virtuális pénzmagból valami könyvféleség, az is jó hír. Évi százhúsz címet véve (beleértve az egyetemek, intézmények, nem főprofilú kiadók publikációit is), mondjuk átlag 400 példánnyal, kötetenként 3 olvasóval, az ügy nem kevesebb, mint 144000 olvasót érint. (De ha tévednék, legyen csak kb. 90000 – ugye, baromi nagylelkű vagyok...) És érint még úgy nagyjából 100 szerzőt, szerkesztőt, illusztrátort, tördelőt, nyomdászt, kiadót stb. Tehát a tárgyalás ígérete is nagyon jó hír! Ennél jobb csak az lehetne, ha ezek a könyvek már nyomdában volnának, a pénz meg, amelynek összegéről még tárgyalni kell, a kiadók és szerzők és illusztrátorok és szerkesztők stb. számláján. De erre a másik jó hírre – a második félévben... – talán egy évet is kell még várni...

Ám egyéb oka is lehet annak, hogy JÓ HĺREK rovat nem létezik. A pozitív töltet ugyanis relatív. Nézzük, mondjuk, a politikusok kijelentéseit. Ami az egyiknek jó, az a másiknak rossz. Az egyiknek annál jobb, minél rosszabb a másiknak, és fordítva. Hogy aztán a lakosoknak mi a jó és a rossz, azt hogyan döntse el szegény lapgazda? Volna egy bomba üzleti ajánlatom, tisztelt lapkiadók! Adok egy ötletet, aki ráharap, az megemeli a flekkdíjamat legalább nettó 500 kopejkára! Oké! (Ez is roppant jó hír lenne...) Szóval, minden lapkiadó jelentessen meg két ellentétes lapot! Tökolcsón kijön, mert mind a kettőben tökugyanazt kell megírni. Szóval, a kettőt szinte egy áron ki lehetne hozni. Az egyik lapban a híreket az egyik, a másikban a másik olvasótábor érdekei szerint érdemes tálalni. Ha pl. a kormányfő államosítani akar valamit, azt az egyik lap jó, a másik rossz hírként tüntetné föl. ĺgy aztán elfogyna a teljes példányszám, és mindenki totálisan elégedett lehetne! Ja, hogy az objektivitás? Arra nálunk úgysem kíváncsi a többség. Honnan tudom? Nézd már meg, kire szavazott a többség... Nem jó hír? Tudsz jobbat? ĺrd meg a nem létező rovatba...