Jedličková gyorsabb kifizetést ígér

VERES ISTVÁNPozsony. A kisebbségi kulturális támogatások korábbi kifizetését égéri a kisebbségi kormánybiztos hivatala és a kormányhivatal.„A 2014-es évben a támogatások kifizetésére várhatóan jóval hamarabb kerül sor, mint az előző években” – áll a kormánybiztos hivatalának tegnapi közleményében.

VERES ISTVÁN

Pozsony. A kisebbségi kulturális támogatások korábbi kifizetését égéri a kisebbségi kormánybiztos hivatala és a kormányhivatal.

„A 2014-es évben a támogatások kifizetésére várhatóan jóval hamarabb kerül sor, mint az előző években” – áll a kormánybiztos hivatalának tegnapi közleményében. Az elmúlt években a pályázók rendre csak ősz folyamán kapták meg a megítélt pénzeket (néhányat pedig a 2012-es évből a kormányhivatal ki sem fizetett), ami nagy nehézségeket okozott a pályázóknak.

A legtöbb pályázó az ünnepek utánra hagyta a kérvények benyújtását, derül ki a kormánybiztos hivatalának adataiból. A pályázatokat két hónapig lehet beküldeni, viszont január 31-ig már csak a hónap fele van hátra, és eddig a várt pályázatoknak csak a töredéke érkezett meg. 600–700 kérvényre számítanak, tegnapig pedig mindössze 129 futott be. Egy igénylő minimum 500, maximum 100 000 eurós támogatást kérvényezhet.

Az idei támogatási keret elosztása átlátható módon történik, és az elosztási képletet a kormány kisebbségi bizottsága hagyta jóvá tavaly novemberben – áll a Mária Jedličková által vezetett hivatal és a kormányhivatal közleményében. „Tizenhárom kisebbségből 11 elfogadta őket” – hangsúlyozzák. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az új képlet elsősorban a kis létszámú hazai kisebbségeknek kedvez, ezért a népesebb nemzetiségek, mint a magyarok és a ruszinok, a változást nem is szavazták meg. A magyar pályázók tehát a számukra előnytelen elosztási képlet és a tavalyinál jóval alacsonyabb pályázati összkeret miatt is kevesebb támogatással számolhatnak 2014-ben. A tavalyi 4,25 millió helyett a kormány idénre csak 3,82 milliót különített el a kisebbségi kultúrák támogatására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?