Janušek meghamisította a gyanús tender anyagát?

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
 
Pozsony. Marian Janušek építésügyi miniszter hamisított dokumentumokat csatolt a faliújságos tender kapcsán folyó vizsgálat anyagához – a dokumentumokat a Plus 1 deň napilap szerezte meg.

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

 

Pozsony. Marian Janušek építésügyi miniszter hamisított dokumentumokat csatolt a faliújságos tender kapcsán folyó vizsgálat anyagához – a dokumentumokat a Plus 1 deň napilap szerezte meg. A miniszter emiatt tegnap rendkívüli sajtóértekezleten szólította fel a napilapot és Zuzana Wienket, a Fair-play szövetség elnökét, hozzák nyilvánosságra, honnan került hozzájuk az ellenőrzésről készült anyag, amikor az még a tárcánál sincs meg. Zuzana Wienk, a Fair-play szövetség elnöke figyelmeztetett, a tárca csaknem két hónappal az ellenőrzés megkezdése után adott bizonyos dokumentumokat az ellenőröknek, s ezekről az anyagokról a versenypályázatban szó sincs. Wienk szerint ezért erős a gyanú, hogy a minisztérium hamisítást követett el. Janušek leszögezte, a tender kivizsgálása még folyik, mint mondta, erről telefonon beszélt Angyal Bélával, a vizsgálatot végző Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) elnökével. „Az ÚVO ellenőrzése még tart, még az előzetes jegyzőkönyvet sem kaptuk meg. Az ÚVO még a végleges dokumentum megtárgyalásának időpontját sem jelezte” – mondta Janušek. A miniszter szerint a cikk szerzője és a Fair-play szövetség elnöke nyilvánvalóan nem hivatalos dokumentumokkal rendelkezik, s nagy valószínűséggel illegálisan szerezte azokat, ezért követeli, árulják el, hogyan került a birtokukba.

A tárcavezető tegnap egyetlen újságírói kérdésre sem volt hajlandó válaszolni, mint mondta, ezt csak a vizsgálat lezárulta után teszi meg. További részletek a 2. oldalon. (sán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?