Pozsony. Ján Slota a Valódi Szlovák Nemzeti Párt (PSNS) országos választmányának tegnapi ülésén lemondott elnöki posztjáról, a testület azonban az október végi országos tisztujító közgyűlésig őt bízta meg a párt vezetésével.
Ján Slota Kamcsatkára küldte Anna Malíkovát
Pozsony. Ján Slota a Valódi Szlovák Nemzeti Párt (PSNS) országos választmányának tegnapi ülésén lemondott elnöki posztjáról, a testület azonban az október végi országos tisztujító közgyűlésig őt bízta meg a párt vezetésével. Slota szerint a vezetőség bármely tagja képes az elnöki tisztség betöltésére, de szeretné, ha fiatal vezetné a PSNS-t, mert a párt szavazóinak közel egytizede elsőválasztó volt. A valódi nemzetiek azt várják, hogy az SNS közelgő küldöttgyűlése a nemzeti erők egyesítésére szólít majd fel. Slota elmondta, nem bánja, ha Anna Malíková jelenlegi pártelnök az SNS tagja marad, de reméli, nem kerül vezető tisztségben.
„Malíkovának nem Moszkvában kellene kikötnie, hanem legalábbis Kamcsatkán és ott jó mélyre eláshatná magát” – szúrt oda vetélytársának Slota, majd a magyar kisebbséggel folytatta. „A szlovákok akkor sem ébrednek fel, ha húszkilós kalapáccsal verik a fejüket. Hát akkor kétszáz kilóssal kell verni, és akkor találn végre mindenki megérti, hogy a magyaroknak semmi keresnivalójuk sincs a szlovák kormányban és a parlamentben” – elmélkedett Slota.
A PSNS vezére egyébként nem int búcsút a politikának: Zsolnán negyedszer is indul a polgármesterségért.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.