Ismét Szlovákiában volt a legalacsonyabb a részvétel az EP-választáson

EP

Az EP-választáson való részvétel meghaladta az 50 százalékot az Európai Unióban, a szavazásra jogosultak 50,82 százaléka járult az urnákhoz.

A legmagasabb részvétel Belgiumban volt (88,47%), a legalacsonyabb pedig ismét Szlovákiában (22,74%). Az adatokat az Európai Parlament honlapján tették közzé.

Belgiumban ugyanakkor kötelező a választási részvétel, csakúgy, mint Luxemburgban (84,10%-os volt a részvétel), továbbá Görögországban (58,34%), Cipruson (44,99%) és Bulgáriában (30,83%). Azok közül az országok közül, ahol nem kötelező szavazni, Máltán volt a legmagasabb a részvétel, 72,70%.

Szlovákia, csakúgy, mint öt éve, az utolsó lett a listán, ezúttal 22,74%-os részvételi aránnyal, annak ellenére, hogy az EP-választások során most először sikerült átlépni a 20%-os határt.

2014-ben az EU-ban összesítve 42,54%-os volt a részvétel, Szlovákia zárt az utolsó helyen 13,1%-kal. Akkor is Belgiumban volt a legmagasabb a részvétel, hajszál híján 90%-os.

A 2009-es EP-választáson Szlovákiában a szavazók 19,64%-a voksolt, az első, 2004-es EP-választáson pedig a 16,97%-uk.

Szlovákia 14 képviselőt küld az európai parlamentbe. A névsor: Michal Šimečka, Vladimír Bilčík, Michal Wiezik, Martin Hojsík (PS-Spolu), Monika Beňová, Miroslav Číž, Robert Hajšel (Smer-SD), Milan Uhrík, Miroslav Radačovský (ĽSNS), Ivan Štefanec, Miriam Lexmann (KDH), Lucia Ďuriš Nicholsonová, Eugen Jurzyca (SaS), Peter Pollák (OľaNO).

Lexmann azután foglalhat helyet az Európai Parlamentben, hogy Nagy-Britannia kilép az EU-ból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?