Innen-onnan; apróságok az irodalomról

Versek közt

Bedecs László az Élet és Irodalom legújabb számának (január 23.) Ex libris rovatában négy közelmúltban megjelent szépirodalmi alkotást recenzál: Petri György válogatott verseit (Magvető), Kibédi Varga Áron Történések című verseskötetét (Kalligram), Mizser Attila Köz című versgyűjteményét és Visky András Gyáva embert szeretsz című könyvét (Jelenkor). Mizser Attila szonettjeiről szólva előbb a kihívás (a strófáé és a formáé) nehézségeit ecseteli, hogy aztán az ennek való megfelelésre térjen. Egyebek közt megállapítja, hogy a Mizser-féle szonettek és a szerző Köz című kötetének kompozíciója a szonettforma tartalékairól győzi meg olvasóját, „vagyis inkább arról, hogy a vers még messze nem költészet, mert a szonett nála csak alap és nem cél, vagyis a költészete ott kezdődik, ahol a szót szónak érzékeljük, nem pedig egy tárgyat reprezentáló névnek, ahol megtapasztalhatjuk a nyelv működését és a félreolvasás, tehát a többféle jelentés lehetőségét”.

Folyóirat-kiemelések

Márai Sándor 1943 és 1945 között írt naplóiról ír Földényi F. László a Jelenkor legújabb, ez évi januári számában. Az utolsó utáni polgár című esszé is idézi Márainak azokat a sorait, melyeket mellékletünk mostani kiadása számára Gazdag József is fontosnak tart kiemelni: „Magyarországon nem lehet többé másként élni, mint belső emigrációban. Teljesen befelé fordulni, a munkám felé. Kivándorolni a munkámba.” Ugyanitt, tehát az Ágoston Zoltán főszerkesztésében megjelenő pécsi irodalmi és művészeti folyóiratban Sántha József elemzi Rácz Péter Remélem, belátnak című verseskötetét, ugyanez a mű képezi a Kalligram idei első számában olvasható kiváló András Sándor-tanulmány tárgyát.

Új köntösben, sok év elteltével színes borítólappal jelent meg az Irodalmi Szemle idei első száma, benne egyebek közt egy kiváló Rúfus-összeállítással, a modern szlovák irodalom klaszikusának tartott költő verseiből Tőzsér Árpád fordításában olvashatunk egy csokorravalót. Az összeállítás kivételességéhez tartozik a Rúfus-költészetet közelről vizsgáló Tőzsér-esszé is; ennek a lírának a korai szakaszáról mondja Tőzsér, hogy már alapjaiban benne foglaltatik „a teljes rúfusi glóbus: ég és föld, transzcendencia és a transzcendencia felfogására éretlen ember, s a vers, az ige mint etikai instancia a természet-isten törvényei ellen vétkezők fölött”.

Határeset

Miből áll össze az írói tudás? – tette föl a kérdést Márton László a Határeset című Hunčík Péter-regénnyel kapcsolatban, azt latolgatva igen szemléletesen, hogy egy jelentős tudású szerző szinte mérhetetlen ismeretanyaga miként konvertálható irodalommá. A jó kedélyű, a regényből vett idézettel és élcekkel fűszerezett könyvismertetőre január 22-én, a Magyar Kultúra Napján került sor Budapesten, a Szlovák Intézet zsúfolásig telt székházában, ahol a Kalligram Könyvkiadónak a közelmúltban megjelent kiadványaiból mutattak be kilencet. A Határesetben Márton László szerint egy gazdag, bonyolult, de jól áttekinthető történet kerekedik ki, ugyanakkor kirajzolódik egyfajta (grendeli hagyományokra visszavezethető) szlovákiai magyar identitástudat, mely inkább a magyarokkal, semmint a szlovákokkal szemben határozza meg magát. (Magáról a nagyszabású rendezvényről a Szalon jövő heti száma közöl részleteket.)