Idén nem szűnnek meg a kisiskolák

Pozsony |

<p>Érsek Árpád, a Híd parlamenti képviselője az oktatási törvényhez beterjesztett módosító javaslatával elérte, hogy még ne lépjen hatályba az a rendelet, amely szabályozza az alapiskolák diákjainak egy osztályra eső minimális létszámát</p>

A kormány törvényjavaslata alapján, amely szerint módosul és bővül a 245/2008 Z. z. számú oktatási törvény, amelyet ma hagyott jóvá a parlament, szeptember 1-jétől megszűntek volna a kisiskolák.

A Híd kezdeményezésének köszönhetően nem lép hatályba az a törvényrendelet amely szabályozza az alapiskolák diákjainak egy osztályra eső minimális létszámát . „Örömmel fogadjuk, hogy a kormány jóváhagyta módosító javaslatunkat, így a kisiskolákat látogató gyermekeknek és azok szüleinek sem kell aggódniuk amiatt, hogy már a az idei nyári szünet után bezárnák ezeket az iskolákat. 2016 szeptember 1-ig időt szereztünk arra, hogy releváns adatok álljanak rendelkezésre az alapiskolákat látogató diákok létszámát illetően, valamint arra, hogy ismételten újraértékelhessük a kisiskolák bezárásával járó következményeket. Ez egyben azt is jelenti, hogy a jelenlegi és a következő kormány feladata is a probléma megoldása“ - hangsúlyozta Érsek Árpád a Híd sajtóközleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?