Idén már a karácsony is szegényebb lehet

karácsony
Pozsony |

A szomszédunkban dúló háború, az energiaválság és az egyre agresszívebb infláció a legfrissebb felmérések szerint idén a karácsonyi ünnepekre is rányomja a bélyegét. Az elemzők szerint jóval visszafogottabban ünneplünk majd.

„Rendkívül nehéz időket élünk, az egyre nagyobb sebességbe kapcsoló infláció a háztartások működését is befolyásolja, és hatással van a fogyasztásukra is” – magyarázza Matej Horňák, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Mindezek fényében azon sem csodálkozhatunk, hogy a reálbérek csökkenése és az árak folyamatos növekedése a karácsonyi bevásárlásainkon is érezteti majd a hatását.

Karácsonyi vacsora

Már a karácsony esti vacsora elkészítése is többe kerül majd, mint az elmúlt években. Horňák szerint idén például több mint 20 eurót is fizethetünk a karácsonyi pontyért.

„Valójában egy kiló ponty akár 6 euróba is kerülhet, épp ezért valószínű, hogy az emberek az olcsóbb alternatíva, például egy busa mellett döntenek. Ez utóbbinak a kilója nagyjából 3,70 euróba kerülhet”

– tette hozzá a banki elemző, aki szerint az általa jelzett haláraknál 18%-os éves inflációval számolt. Akkor sem járunk azonban jobban, ha úgy döntünk, hogy felrúgjuk a hagyományokat, és idén nem hallal, hanem valami egyéb húsfélével lepjük meg a családunkat. Épp ellenkezőleg, ez esetben még mélyebbre kell majd nyúlnunk a pénztárcánkba. „Becsléseink szerint a húsárak decemberben több mint a harmadával magasabbak lehetnek” – figyelmeztet Horňák. És akkor még nem beszéltünk az édességekről, amelyek a cukor drágulása miatt nagyjából 24 százalékkal kerülhetnek többe az egy évvel korábbinál, egy gyümölcstálért pedig az ötödével is többet fizethetünk, mint tavaly.

Így spórolunk

Hogy a látványos infláció miatt a családok nagy része idén a karácsonyi ünnepek alatt sem tervez nagyobb pénzszórást, azt a Kantar társaság Szlovák Takarékpénztár számára elvégzett felmérése is igazolja. Eszerint a családok 70 százaléka ezúttal visszafogja magát. A legtöbben, a megkérdezettek több mint harmada az ajándékokon spórol, sok családban visszafogottabb lesz azonban az ünnepi vacsora is.

„A legtöbben már szükségből spórolnak a karácsonyi kiadásokon, az infláció ugyanis súlyos érvágást jelent a családoknak. A felmérésünk azt mutatta, hogy az emberek mindössze két százalékát nem érintette egyáltalán az infláció. A lakosság kétharmada ezzel szemben nagyobb behatásról számolt be”

– teszi hozzá Horňák.

Veszélyes pénzszórás

A fent jelzettek ellenére még mindig vannak olyanok, akik nem tudnak ellenállni a felelőtlen pénzszórásnak. Marek Madro, az IPčko.sk tanácsadó portál pszichológusa szerint elsősorban azokról van szó, akiknek nem eléggé fejlett a kritikai gondolkodása, ezért nagyobb eséllyel dőlnek be a csaló üzeneteknek és a manipulatív reklámoknak, de nagyobb eséllyel választják a pénzszórást azok is, akik nem rendelkeznek megfelelő pénzügyi ismeretekkel, így nem tudják hatékonyan kezelni a megtakarításaikat.

A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben azonban a pénzügyek esetében is mindennél nagyobb szükségünk lenne a felelős magatartásra.

„Egy ilyen helyzetben mindenképpen nemet kell mondani a felesleges eladósodásra”

– tanácsolja Horňák. Madro szerint a kritikus gondolkodás erősítése mellett a felesleges eladósodás elkerülhető a tervezéssel, a valós szükségletek felmérésével is, és nem utolsósorban arra is gondolnunk kellene, mit tehetünk annak érdekében, hogy a jövőben többet engedhessünk meg magunknak és családunknak. „Ha pedig már mindenáron hitelt veszünk fel, ezt csak olyan dolgokra szabadna költenünk, amelyek valóban segíthetnek javítani a helyzetünkön. Például energiatakarékosabb háztartási készülékek vagy autó vásárlására, esetleg egy olyan képzés kifizetésére, amely segíthet egy jobban fizető állás megszerzésében” – tanácsolják a szakértők.

Inflációs kalkulátor

Egy új eszköz – az inflációs kalkulátor – szintén segíthet a háztartásoknak a pénzügyeik intézésénél. A jelenlegi megtakarítások és kiadások megadása után az inflációs kalkulátor pontosan ki tudja számolni, hogy egy személynek mennyivel többet kell fizetnie a lakhatásért, az élelmiszerért, az energiáért, a gyógyszerekért, a ruházatért, az utazásért vagy a nyaralásért. Azt is személyre szabhatja, hogy 2023-ban milyen inflációs hatásra számíthatunk. A Szlovák Takarékpénztáron kívül ilyen kalkulátorral egy sor egyéb pénzügyi szolgáltató is előrukkolt. Hogy kiválaszthassuk a számunkra legmegfelelőbbet, elég ha a keresőprogramba beírjuk az inflációs kalkulátor (szlovákul inflačná kalkulačka) kulcsszót, és több ilyen szolgáltatásból is válogathatunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?