HZD: Gašparovič pártja szombaton feloszlik

Pozsony |

<p>A Demokráciáért Mozgalom, amelyet 2002-ben hozott létre Ivan Gašparovič jelenlegi köztársasági elnök, valószínűleg befejezi tevékenységét. A párt tagjai olyan ajánlatot kapnak, hogy lépjenek be a SMER-SD-be.</p>

Minderről a párt február 20-án, szombaton Pozsonyban összeülő kongresszusa dönt. „A kongresszus értékeli a párt munkáját és a határoz a jövőjéről. A döntés joga a küldötteké“ – jelentette ki a SITA hírügynökségnek adott nyilatkozatában Jozef Grapa, a HZD elnöke. A kongresszuson mintegy 300 küldött vesz részt. A tanácskozás vendégei között lesz Ivan Gašparovič köztársasági elnök és Robert Fico kormányfő is.

Grapa elmondása szerint a HZD huzamosabb ideje együttműködik a SMER-SD-vel. „Nem szeretnénk, ha a közelgő választásokon elkallódnának a szavazatink, amikor azt látjuk, hogy a jobboldalon egymáshoz nem illő pártok is szövetségre lépnek. Programunkat tekintve hozzánk a SMER-SD áll a legközelebb. Már több korábbi választások alkalmával is együttműködtünk“ – mondta Grapa, hozzáfűzve, hogy a HZD-nek kezdettől fogva nemzeti és szociális programja van.

A HZD-t 2002-ben a HZDS több egykori tagjával közösen Ivan Gašparivč hozta létre azt követően, hogy nem került fel a HZDS választási listájára. A parlamentbe azonban a HZD-vel sem került be. A párt nem szerezte meg a bejutáshoz szükséges öt százalékot, az államtól azonban kapott pénzt a tevékenységére, mert a pártra leadott szavazatok meghaladták a három százalékot. 2004-ben Ivan Gašparovičot köztársasági elnökké választották, s az elnöki tisztségben Jozef Grapa váltotta fel. Grapa máig a HZD elnöke, Ivan Gašparovič pedig a párt tiszteletbeli elnöke. A HZD-nek jelenleg 2 200 nyilvántartott tagja van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?