Hrnko nem érti, Sólymos miért mondott le

Anton Hrnko

Anton Hrnko, az SNS alelnöke nem lát okot arra, hogy Sólymos László (Híd) környezetvédelmi miniszter lemondjon.

„Nem gondolom, hogy egy hónappal a választási időszak vége előtt valamiféle alapvető intézkedést kellene hoznia“ - mondta Hrnko.

„Nagyon kellemetlen, ha egy közjogi méltóság ilyen módon mond csődöt. Amikor azonban látjuk az ellenzéki falkát, mely gátlástalanul találgat, kőarccal állít abszolút hazugságokat, néha meg lehet érteni, hogy az embernek szüksége van rá, hogy kiszellőzzön. Minden esetre a miniszter úr csinálhatna valami tisztítókúrát.“

- mondta Hrnko.

Sólymost szerda este állította elő a rendőrség Pozsony belvárosában, a miniszter az esemény miatt benyújtotta a lemondását.

rendőrség közleménye szerint este 17:00-kor kaptak bejelentést arról, hogy az egyik ázsiai étteremben két férfi verbálisan és fizikailag megtámadta az étterem alkalmazottait, majd miután kiutasították őket, az egyikük széttörte az ajtóban lévő üveget.

Az anyagi kár nagyjából 1000€ és az étterem egyik alkalmazottját kórházba kellett szállítani.

A rendőrség garázdaság és rongálás ugyében indított eljárást.

(webnoviny, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?