Őrület: A szavazóhelyiségben tudta meg, hogy hajléktalan lett

választás 2020 illusztráció

Több kuriózumszámba menő eset is történt a választás során a főváros Ružinov városrészében – tájékoztatott a közösségi hálón Martin Chren polgármester.

„A magas részvételnek köszönhetően derült ki több szavazó számára, hogy időközben hajléktalanná vált. Olyan esetekről van szó, amikor például válás után a feleség kijelenti az addigi állandó lakhelyéről a volt férjét, aki csak a szavazóhelyiségben szembesül ezzel”

- írta Chren. Hozzáfűzte, akkora a részvétel, hogy a bizottságok tagjainak ebédelni sem volt idejük.

Az önkormányzat reggel lázas keresésbe kezdett, póttagokat kellett keríteni, miután több bizottsági tag megbetegedett vagy ismeretlen okból nem jelent meg. Volt olyan eset, hogy a korábban megválasztott bizottsági elnök és alelnök sem bukkant fel a reggeli urnanyitásig.

Egy másik bizottsági elnök ellen pedig egy választópolgár tett feljelentést, mert az elutasította, hogy mozgóurnát vigyenek ki hozzá a választási bizottság tagjai, ugyanis a kérvényező egyáltalán nem beteg és nincs korlátozva a mozgásában. A feljelentés miatt viszont a rendőrség kivonult kivizsgálni a történteket, de kiderült, hogy a bizottsági elnöknek volt igaza.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?