Holmes segítségre szorul

Nyomozó gyerekekkel már A. C. Doyle és később Agatha Christie regényeiben is találkozunk. Igaz, ezekben a művekben még csak mellékszereplőkről van szó. Kíváncsi és izgalomra vágyó fiúkról, akiket a detektív bíz meg ezzel-azzal, vagy olyanokról, akik detektívesdit játszanak, s e játék közben egy valódi, értékes nyomra bukkannak. A krimi ifjúsági irodalomba való integrációjának egyik lehetséges módja ezeknek a motívumoknak a kiemelése, önállósítása és regénynyé való kitágítása. Akár kreatív továbbírás formájában is. Jó példája ennek Alex Simmons–Bill McCay A Holló Szövetség (The Raven League, 2006) című, 10 éven felülieknek ajánlott regénye, mely a Holmes-történetek folytatásának és kiegészítésének fogható fel.

Már Doyle első detektívregényében, A bíborvörtös dolgozószobában (1882), majd az ezt követő Négyek jelében (1890) találkozunk a Baker Street-i utcakölykök csapatával, akik némi fizetség fejében segítik a nagy nyomozó munkáját: értékes információkkal szolgálnak neki bizonyos személyek hollétét és mozgását illetően. Nyitott szemmel és füllel járnak a városban, megfigyelnek, követnek embereket. Watson megrökönyödik, amikor először szembesül velük Holmes dolgozószobájában, barátja azonban megmagyarázza neki, miért is veszi igénybe a srácok segítségét: „E rongyos kölykök nagyobb hasznára vannak az embernek, mint egy csomó rendőr, aki a kíváncsiságot ok nélkül is felkelti (...) Ezek minden feltűnés nélkül mehetnek bárhová és elég ügyesek is, ha van valaki, aki vezeti őket.” A csapat vezére egy Wiggins nevű fiú. A nevén kívül eddig többet nem tudhattunk róla, Simmons és McCay regényének köszönhetően azonban változott a helyzet: a figura életre kelt, külsővel, jellemmel, sorssal ruházódott fel, s ezzel epizódszereplőből főszereplővé avanzsált.

A Holló Szövetség tehát az ő személyét helyezi a történet középpontjába. A regény egy krízishelyzettel indít: a csapat egyik fiú tagját (Tim Doolant), egyben Wiggins legjobb barátját, egy nyomozás folyamán meggyilkolják. Wiggins magát is felelősnek érzi a haláláért, s így látják ezt társai is, ez miatt aztán a csapat fel is oszlik. A regény azt kíséri figyelemmel, miként sikerül a csapat volt vezetőjének feldolgoznia a traumatikus élményt, hogyan talál új társakra, s miként alakít velük egy új nyomozócsoportot. Első nyomozásukat rögtön kettős siker koronázza: sikerül felkutatniuk és a rendőrség kezére adniuk Tim gyilkosát, és sikerül kiszabadítaniuk Sherlock Holmest is, akit egy merényletre készülő banda rabolt el és tartott fogságban. A két szál természetesen összefügg.

A szerepek megcserélődnek: Holmes csak a regény vége felé bukkan fel, ennyiben tehát epizódszereplőnek tekinthető, a fő cselekményszálat a fiúk nyomozása (hozzáteszem, egy lány is van a csapatban) képezi. Mindnyájan London szegénynegyedének lakói, jobbára az utcán élő árva vagy félárva gyerekek, akik alkalmi munkákból próbálnak szert tenni pár pennyre, hogy azzal a kevéssel is segítsék családjuk boldogulását. Simmons és McCay dickensi érzelgősség nélkül ábrázolja a nagyvárosi szegénység és nyomor világát. Kocsmákba, borbélyműhelyekbe, olcsó színházakba, mulatókba, lerobbant, kopott fogadókba nyerhetünk bepillantást, s ezzel együtt a londoni alvilággal is megismerkedhetünk. A nyomozócsapat legalább olyan jól ismeri a várost, mint Holmes, ami nagyban hozzájárul a detektívmunka sikeréhez. Nemegyszer kerülnek ugyanis szorult helyzetbe, olyanba is, hogy az életük forog kockán. Ilyenkor felettébb hasznosnak bizonyul a sikátorok labirintusában és a háztetőkön való kitűnő tájékozódási képességük.

A regényben a kalandon, a cselekményes, izgalmas fordulatokon van a hangsúly, a nyomozás intellektuális oldala (dedukció) csupán egy-két epizódban jelenik meg. Ilyen az, amikor egy szabó a szakértő szemével vizsgálja meg azt a szarvasvadászsapkát, amelyre az elhunyt Tim Doolant öccse bukkant rá gyanús körülmények között. „Ez minőségi áru. (...) Nem az a fajta, amit errefelé lát az ember. A címkéjén az áll, hogy Mr. Key készítette. A Red Lion Streeten, Holborn mellett van üzlete – nagyon drága. Ez egy finom úriember fejfedője.” (29.) Ez után már szinte biztosak benne, hogy a sapka Holmesé, és hogy őt pedig elrabolták. Aki olvasta A kék karbunkulus című novellát, az tudja, hogy Holmes ettől jóval többet volt képes kiolvasni egy kalapból: nemcsak viselőjének korát és személyiségét, hanem aktuális anyagi helyzetét és magánéleti problémáit is.

A másik dedukció a fogságban levő Holmes üzenetének megfejtéséhez kapcsolódik: a csapat tagjai az egyedül olvasni tudó Jennie segítségével betűzik ki a levél mondandóját. Wigginsnek egyszer csak eszébe jut valami: „Ez olyan, mint Mr. Holmes egyik esete. Dr. Watson úgy hívta, hogy a ’Rőt Liga’.” (10.) A fiú itt természetesen a Watson által közreadott detektívnovellára utal, mely Doyle Sherlock Holmes kalandjai (1892) című kötetében jelent meg. Az pedig, hogy a megoldásra váró ügyet egy másik, korábbi esethez hasonlítja, s így próbál előbbre jutni a nyomozói munkában, szintén a nagy detektív eljárását idézi. (Watsont gyakran nyűgözi le Holmes kriminológiai tájékozottsága, hogy csak úgy szórja a régi bűnügyi riportokból merített információkat.)

A Holló Szövetség jó arányérzékkel megkomponált regény: megvan benne minden, ami egy izgalmas krimihez szükséges. A bűnügyi rejtély nem túlkomplikált, a nyomokból levont következtetések kevésbé „fantasztikusak”, mint Doyle-nál. A gyerekszereplők nem érintetlenek, valódi veszély fenyegeti őket, lehet tehát izgulni értük. Plasztikus a környezetrajz, és emlékezetesek a figurák is. Nem lepődnék meg, ha hamarosan napvilágot látna a Holló Szövetség újabb izgalmas nyomozásának története.

(Alex Simmons–Bill McCay: A Holló Szövetség. Fordította Bihari Julianna, illusztrálta Szántói Krisztián. Móra Könyvkiadó, 2007, 160 oldal)