Hogyan menthetjük meg a nyugdíjainkat a pazarló és eladósodott kormánytól?

Húsz évvel ezelőtt aranykorát élte az Európai Unió. A gazdaság erős volt, az integráció gyors ütemben haladt kelet felé, és mindenki azzal számolt, hogy 2010-re az EU a legjobb életminőséget biztosító régiók közé tartozik majd. A hosszú távú előrejelzések akkoriban még azzal kecsegtettek, hogy a népesség 2070-re közel 500 millióra nőhet. Mára azonban már azzal számolunk, hogy az EU népessége a közel 450 milliós csúcsról az elkövetkező időszakban több mint öt százalékkal csökken. A demográfiai becslések ugyanis gyorsan változnak, és nem pozitív irányba. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) pár napja közzétett jelentése szerint az európai országokban a termékenységi ráta a 60 évvel ezelőttiről, amikor egy nőre átlagosan 2,6 gyermek jutott, napjainkra 1,5-re csökkent. Mivel a népesség nem képes megújulni, természetes módon elöregszik és csökken.

Romló mutatók

A szlovák nyugdíjrendszer évtizedeken át a felosztó-kirovó rendszerre támaszkodott, amely nagyvonalú nyugdíjakat ígért, és amelyet az aktuális alkalmazottak finanszíroztak. Ez utóbbiakból azonban egyre kevesebb van, míg a nyugdíjasok száma folyamatosan nő. 2050-re az EU-ban a munkavállalók száma az ötödével csökkenhet, a jelenlegi 265 millióról 220 millióra. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően az emberek ezzel párhuzamosan egyre tovább élnek. Húsz évvel ezelőtt a szakértők arra számítottak, hogy az európai átlagéletkor 2070-re 84 évre nő, mára azonban ezt már 87 évre becsülik.

Gazdasági szempontból az üzenet egyértelmű: a hosszabb várható élettartam miatt több erőforrásra lesz szükség. Míg azonban 2000-ben azzal számoltak, hogy az Európai Unió hosszú távú átlagos gazdasági növekedése 2,5 százalék körül mozog majd, manapság már csak 1,4 százalékos növekedést jósolnak.

Bűn a spórolás?

Mindenki tisztában van vele, hogy a dolgok nem a várakozásoknak megfelelően alakulnak. Épp ezért egyre több közgazdász szorgalmazza a második és harmadik nyugdíjpillér megerősítését. Az emberek többsége azonban a jelenlegi fogyasztást sokkal többre értékeli, mint a jövőbelit. Vonzóbb egy teljes fizetést itt és most elkölteni, mint megtakarítani egy bizonytalan jövőre. Különösen igaz ez akkor, ha ez a fizetés még az alkalmazottak aktuális igényeit sem elégíti ki. Innen ered az a növekvő politikai nyomás, hogy az állam még több pénzt osszon szét, nem törődve a spórolással.

Erre a legjobb példát a francia szocialisták szolgáltatják, akik a spórolást csaknem bűncselekménynek tartják. A francia választási kampányban az egyik fő téma a nyugdíjkorhatár megváltoztatása. Emmanuel Macron elnök a fenntarthatóbbá tétel érdekében 62-ről 64 évre emelte a nyugdíjkorhatárt. A jobb- és baloldali populisták azonban a törvény hatályon kívül helyezését és a korhatár 60 évre történő csökkentését követelik, miközben Franciaországban korántsem olyan rossz a nyugdíjasok helyzete, mint gondolnánk.

A korkedvezményes nyugdíjaztatás lehetőségének köszönhetően ugyanis Franciaországban az átlagos tényleges nyugdíjkorhatár 60,7 év, ami néhány évvel alacsonyabb az OECD átlagánál. Ugyanakkor a nyugdíjak nettó helyettesítési rátája ott 74 százalékos. Ez utóbbi azt mutatja, hogy az aktív évek során megkeresett jövedelemhez képest milyen magas a nyugdíj. A szomszédos Németországban például már gyökeresen más a helyzet. Ott a nyugdíjkorhatár fokozatosan 67 évre emelkedik, a jelenlegi nettó helyettesítési ráta pedig mindössze 53 százalék. A franciák tehát nemcsak korábban mennek nyugdíjba, hanem pár száz euróval többet is kapnak. Németországban ennek ellenére a nyugdíjak mégsem számítanak akut politikai kérdésnek, amely miatt tömegek vonulnának utcára. A paradoxon az, hogy az Európai Központi Bank (EKB) nemrég közzétett számításai szerint a francia nyugdíjrendszer a fent jelzettek ellenére mégis fenntarthatóbb, mint a német. Az ok nyilvánvaló: 2070-re a német népesség várhatóan kilencmillió fővel csökken, és fordítva, a francia népesség kilencmillió fővel gyarapszik.

Azonban még mindig nem Németország van a legrosszabb helyzetben az EU-ban. Bulgáriában, Romániában, Litvániában és Lettországban például populációs összeomlástól tartanak, ezen országok népessége ugyanis akár a harmadával is csökkenhet. Egész Kelet-Európa szenved a kivándorlástól, ami elérte a lakosság 10–15 százalékát. Ezzel szemben Svédországban és Írországban jelentősen, nagyjából a negyedével nőhet a népesség a migrációra való nagyobb nyitottságnak köszönhetően.

Problémás ország

A népesség elöregedése hatással lesz a jövőbeli nyugdíjakra és az egészségügyi ellátásra is. E két paramétert tekintve Szlovákia az euróövezet egyik legproblémásabb országa. Ha a kormány elegendő forrást akar biztosítani a nyugdíjakra, akkor a bruttó hazai termék (GDP) több mint 3 százalékának megfelelő állandó megtakarítással kellene előrukkolnia, ami a jelenlegi feltételek mellett közel 4 milliárd eurót jelent.

Szlovákia egyszerre szerencsés és szerencsétlen a maga módján. A volt keleti blokk egyetlen közép-európai országa vagyunk, amely euróban fizet. Az eurózóna tagjaként így összehasonlíthatjuk magunkat a világ legfejlettebb országaival, amelyekhez képest a szlovák adatok negatívan hatnak. Ez azonban lehetőséget nyújt arra, hogy korrigáljuk a hibás döntéseinket, amelyekből az utóbbi időben rengeteg volt, a 13. nyugdíjtól a korkedvezményes nyugdíjig.

Észt példa

Az EKB által készített számításokban az az érdekes, hogy néhány kelet-európai ország sokkal jobban áll, mint Szlovákia, pedig a demográfiai kihívások hasonlóak. Míg Szlovákia az egyik legkevésbé fenntartható állam, addig Észtország a leginkább fenntartható országok közé tartozik, miközben nemcsak a demográfiai helyzetük hasonló, hanem a nyugdíjrendszerük is. Szlovákia startpozíciója a nyugdíjak és a nyugdíjellátás tekintetében azonban nem jó. Szlovákiában jelenleg a lakosság nagyjából 71 százaléka dolgozik, míg Észtországban ez az arány 5 százalékponttal magasabb. Ez részben a népesség szerkezetéből adódik, de a munkára való motiváltság is közrejátszik. Szlovákiában nem csak kevesebb ember dolgozik, de korábban is mennek nyugdíjba, miközben magasabb nyugdíjat kapnak. A szlovákiai tényleges átlagos nyugdíjkorhatár néhány hónappal alacsonyabb, mint az észteké, ami 63 év. Bár Szlovákiában is évente néhány hónappal hosszabbodik a nyugdíjkorhatár, Észtországban várhatóan 2026-ra eléri a 65, 2040-re pedig akár a 70 évet. Mindeközben Szlovákia az OECD-országok között a legmagasabb helyettesítési rátával rendelkezik, amely még a franciánál is magasabb, Észtország ugyanakkor a spektrum másik végén helyezkedik el. A szlovákiai nyugdíjasok az átlagfizetésük akár 73 százalékát is kompenzálják a nyugdíjakkal, míg Észtországban ez csak 34 százalék.

Növekvő adósság

Mivel egyre kevesebben dolgoznak, a nyugdíjasok száma és életkora pedig nő, gazdasági szükségszerűség a nyugdíjkorhatár emelése. A másik megoldás az, ha máshonnan vonunk el forrásokat. Az állam a nyugdíjak egy részét közvetlenül az állami költségvetésből fizetheti ki. Ehhez azonban a gazdaságnak növekednie kell, és itt válik nyilvánvalóvá egy másik különbség Észtország és Szlovákia között. Szlovákiában a várható hosszú távú növekedés 2,5 százalékos lehet. Észtország esetében azonban ez még magasabb, 3 százalék körüli. Az IMD napokban közzétett versenyképességi rangsorából kiderül, hogy Észtország a 33. helyen áll a világon. Szlovákia pedig az 59. helyre esett vissza. Az alacsony versenyképesség alacsonyabb jövőbeli növekedéssel jár. Ezt tetézik a növekvő adósság magasabb költségei. Míg Szlovákiában az államadósság GDP-hez viszonyított aránya megközelíti a 60 százalékot, Észtországban 20 százalék alatt van. Emiatt a szlovák adósságra tervezett kamatfizetések jóval magasabbak. Ha pedig a szlovák adósság tovább növekszik, a források a nyugdíjak helyett a hitelezőkhöz kerülnek.

Megéri takarékoskodni

Az alacsony adósságszint fontos paraméter, amely biztosítja a nyugdíjak fenntarthatóságát. Ugyanilyen fontos azonban a nyugdíj-takarékosság. A második és harmadik pillér Szlovákiában ugyan segített, de még mindig elmarad az észt arányoktól. Ott a munkavállalók közel 80 százaléka vesz részt a második pillérben, míg Szlovákiában kevesebb mint a 60 százalékuk.

A legfrissebb felmérések szerint a szlovákiai háztartások több mint 40 százalékának nincsenek megtakarításai. Ez főként a 34 és 49 év közötti nőkre érvényes, miközben ez a korcsoport a legnépesebb Szlovákiában. Amikor tizenöt-húsz év múlva nyugdíjba vonulnak, nagy nyomást gyakorolnak majd az államkasszára, miközben kérdéses, hogy ez utóbbi akkor milyen állapotban lesz. Épp ezért megéri számolni: aki húsz éven át havonta száz eurót tesz félre, az az időszak végére – 3 százalékos kamatok mellett – több mint 30 ezer eurót spórolhat, 6 százalékos kamatláb mellett ez elérheti a 45 ezer eurót. Három százalékos hozamot könnyen biztosítanak például a szlovák államkötvények, hat százalékot pedig a részvények. Ezért a második és harmadik nyugdíjpillér vagy a saját megtakarítás kulcsfontosságú lesz a jövőbeni tisztességes nyugdíjakhoz.

RONALD IŽIP

A szerző a Trend gazdasági hetilap főszerkesztője