HIVATALOS: Ők lesznek az Ódor-kormány miniszterei

odor lajos

A köztársasági elnök ismertette a hivatalnokkormány összetételét. A szakértői kabinetben két magyar miniszter is lesz.

Az elnöki hivatal közzétette a szakértői kormány minisztereinek listáját.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a miniszterelnök a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke, Ódor Lajos lesz. A miniszterelnök-helyettesi pozícióba Líva Vašáková kerül, aki elsősorban az uniós helyreállítási terv megvalósításáért fog felelni.

A gazdasági minisztériumot Peter Dovhun vezeti majd. Az utóbbi név az egyetlen, amely eddig nem szivárgott ki, illetve az államfő még csütörtökön is arról beszélt, az egyik tárca vezetésére még nem találták meg a megfelelő jelöltet. Dovhun jelenleg a szlovákiai villamosenergia-hálózatot felügyelő állami vállalat, a SEPS vezérigazgatója.

Az Új Szó korábbi információinak megfelelőn az oktatási minisztériumot Daniel Bútora fogja irányítani. Bútora jelenleg lektorként és coachként dolgozik különböző vezetőképző programokban. 2018-ban megalapította az Igazgatók Akadémiája nevű programot, amely az iskolaigazgatók számára indít vezetőképzéseket. Könyvtáros szakon végzett a pozsonyi Comenius Egyetemen, majd Prágában tanult a Károly Egyetemen nemzetközi tanulmányok szakon. Diákévei alatt aktívan részt vett az 1989-es Nyilvánosság az Erőszak Ellen rendezvényein. Az oktatási tárca vezetőjeként felmerült Miroslava Hapalovának, az UNICEF munkatársának a neve is. A Pravda információi szerint azonban a minisztériumban ellenkezést váltott ki a jelölése. Hapalová mellett ugyanakkor egy petícióban állt ki több tucat közéleti személyiség.

A pénzügyminisztérium és a beruházási, regionális fejlesztési és informatizációs minisztérium élére egyaránt magyar miniszter kerül: előbbit Horváth Mihály, utóbbit Balík Péter irányítja majd. A közlekedési tárcát Pavol Lančarič, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztériumot Jozef Bíreš veszi át.

A belügyminiszter Ivan Šimko, a védelmi tárcavezető Martin Sklenár, az igazságügyi miniszter Jana Dubovcová, a külügyminiszter Miroslav Wlachovský, a munkaügyi tárca vezetője Soňa Gaborčáková, a környezetvédelmi tárcavezető Milan Chrenko, az egészségügyi miniszter Michal Palkovič, a kulturális miniszter pedig Silvia Hroncová lesz. Az utóbbi tárca irányításával eredetileg a magyar nemzetiségű Barczi Gyulát keresték meg, de egy műtárggyal kapcsolatos ügy miatt visszavonták a felkérést.

Mi az a hivatalnokkormány?

Szlovákia történetében eddig nem volt még példa arra, hogy a végrehajtói hatalmat szakértői kormány vegye át. Ebben az esetben hivatalnokok, külső szakértők, esetleg a minisztériumokban jelenleg is dolgozó államtitkárok töltik be a miniszteri posztokat. Így ez a kabinet nem a parlamenti választás eredményeként jön létre, legitimitását nem a voksolás, hanem a köztársasági elnök adja. A miniszterelnököt az államfő választja ki, ezért egy ilyen kormányért politikailag Čaputová felel.

Egy ilyen hivatalnokkormánynak azonban ugyanúgy a törvényhozás elé kell terjesztenie a programját, mint az eddigi kabineteknek. Erre Ódoréknak 30 napjuk van, de ezalatt teljesjogú kormányként működhetnek. A parlamenti pártok közül azonban kizárólag az SaS jelezte, bizalmat szavaz a hivatalnokkormánynak, így a kinevezést követő 30. nap után minden bizonnyal a mostanihoz hasonló, korlátozott jogkörökkel rendelkező kabinetként működhetnek tovább. Boris Kollár parlamenti házelnök, aki a kormányzó Sme rodinát is vezeti, pedig arra hívta fel a figyelmet, a hivatalnokkormány érdemben nem tud már semmilyen változást átvinni a törvényhozásban, hiszen ebben a választási ciklusban már csak egy rendes parlamenti ülés lesz.

(kp, czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?