Hivatalnokkormány: két magyar miniszter is lehet

Értesüléseink szerint a magyar nemzetiségű Barczi Gyula (balra) lesz az új kulturális miniszter (Képarchívum), illetve úgy tudjuk, a pénzügyi tárca élére is egy magyar származású miniszter, mégpedig Horváth Mihály (jobbra) kerül (Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

A jövő héten felálló hivatalnokkormányban két magyar miniszter is lehet, Barczi Gyula a kulturális, míg Horváth Mihály a pénzügyi tárcát vezetheti.

Ahogy arról már beszámoltunk, Zuzana Čaputová államfő vasárnap bejelentette, felmenti a Heger-kormányt és jövő hét elején szakértői kabinetet nevez ki. A hivatalnokkormányt a magyar nemzetiségű Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke fogja vezetni. A sajtóban azóta több információ megjelent azzal kapcsolatban, hogy kik irányíthatják majd az egyes minisztériumokat. Úgy tűnik, az Ódor-kabinetben két további magyar nemzetiségű miniszter is lesz.

A sajtóban megjelent információk szerint a kulturális tárcát Barczi Gyula művészettörténész vezetheti. Barczi 2014 és 2018 között a Szlovák Nemzeti Múzeumhoz tartozó Betléri Múzeum igazgatója volt. A nemzeti múzeum igazgatóhelyetteseként a várakért, kastélyokért felelt. Jelenleg pedig a Soga aukciósház igazgatója. Próbáltuk elérni Barczit, de cikkünk megjelenéséig nem sikerült.

A hivatalnokkormány további magyar tagja Horváth Mihály, a Szlovák Nemzeti Bank főközgazdásza, Ódor munkatársa lehet, aki a pénzügyminisztérium irányítását veheti át. Horváth elismert szakember, részt vett a Költségvetési Tanács létrehozásában. Ódorhoz hasonlóan ő is jelentős munkát végzett az euró bevezetésével kapcsolatban.

A sajtóban már néhány nappal ezelőtt olyan hírek jelentek meg, hogy az igazságügyi tárcát Jana Dubovcová korábbi ombudsman veheti át, aki a 2020-as parlamenti választáson a Progresszív Szlovákia színeiben indult. Korábban az SDKÚ listáján a parlamentbe jutott független képviselő volt. Egyebek mellett a szepsi romákkal szemben 2013-ban elkövetett rendőri erőszak ügyében a megtámadott a romák mellett igyekezett fellépni. Dubovcová sem erősítette meg az értesülést, de azt elismerte, hogy az ügyben már hetekkel ezelőtt felvette vele a kapcsolatot az elnöki palota.

A külügyminisztériumot a tapasztalt diplomata, Miroslav Wlachovský irányíthatja. Wlachovský dolgozott Szlovákia washingtoni és londoni külképviseletén, majd koppenhágai nagykövetté nevezték ki. A közelmúltban a szlovák külügyminisztérium stratégiai kommunikációért felelős osztályát vezette, de Eduard Heger leköszönő kormányfő külpolitikai tanácsadója is volt.

Belügy és mezőgazdaság

A belügyminisztériumot Ivan Šimko fogja vezetni, aki ezt már nyilvánosan meg is erősítette. Šimko azonban a KDH tagja, de a tárcavezetői megbízása idejére felfüggeszti a párttagságát. A közösségi oldalán arról írt, hivatali ideje alatt nem fog nyilatkozni az egyes pártok politikájáról. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem fogok beszélni és írni azokról az értékekről, amelyek a közös hazánkat erősebbé teszik, illetve azokról a kockázatokról, amelyek gyengítik” – jelentette ki, és hozzátette, keresztény és demokrata embernek vallja magát, illetve arra szólította fel barátait, imádkozzanak érte. Šimko a Dzurinda-kormányok idején volt aktív politikus, egy ideig belügyi és védelmi miniszter is volt.

A földművelésügyi tárcát sajtóinformációk szerint Jozef Bíreš, az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hatóság (ŠVPS) igazgatója veheti át. Bíreš – három év kihagyással – 2003 óta vezeti az ŠVPS-t. Szakterületén széles körben ismerik, soha nem volt tagja egyetlen politikai pártnak sem. Ő nem kommentálta a felkéréséről szóló értesülést. A Sme napilap információi szerint azonban a tárcát a jövőben Martin Kováč irányítja majd, aki most is a minisztérium államtitkára. Egy ideig a kulturális minisztérium kulturális örökségért felelős osztályát is vezette.

Környezet, védelem

Ugyancsak meg nem erősített információ, hogy Martin Sklenár vezetheti a védelmi minisztériumot, aki jelenleg is a tárcánál dolgozik, a védelmi politikáért felelős osztályt vezeti. Sklenár a leköszönő védelmi tárcavezető, Jaroslav Naď (korábban OĽaNO, jelenleg Demokraták) közeli munkatársának számít, Naď vitte őt a minisztériumhoz. Sklenár korábban diplomata volt és a külügyminisztériumnál is dolgozott. A hírrel kapcsolatban egyelőre ő sem akart nyilatkozni. Korábban felmerült, hogy a tárcát a minisztérium jelenlegi államtitkára, Marián Majer vezetheti.

A környezetvédelmi tárca új vezetőjével kapcsolatban két név is felmerült. Az egyik Martin Chrenko, aki a koppenhágai Európai Környezetvédelmi Ügynökségnél dolgozott, (European Environment Agency), illetve a Smer–SNS–Híd kormány idején, Sólymos László minisztersége alatt a tárca environmentális politikáért felelős osztályát vezette. A tárca lehetséges vezetőjeként Norbert Kurilla nevét is emlegetik, aki a Híd jelöltjeként az előző kormány idején a minisztérium államtitkára volt.

Egészség és gazdaság

A Sme napilapnak két forrás is megerősítette, az egészségügyi minisztériumot a továbbiakban Michal Palkovič, a tárca jelenlegi államtitkára fogja irányítani, aki lényegében most is az intézményt vezeti. Vladimír Lengvarský márciusi távozása után ugyanis nem lehetett a tárca élére új minisztert állítani, így az államtitkár irányította azt. Bár hivatalosan a minisztérium vezetése Eduard Heger (Demokraták) ügyvezető miniszterelnök kezébe került. Palkovič korábban az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal helyettes vezetője volt.

A gazdasági minisztérium élére is olyan személy kerül, aki jól ismeri a tárca működését, Peter Švec jelenlegi államtitkár veheti át az irányítást. Švec hosszú évekig a Stellantis (Peugot–Citroën) autógyár szóvivője volt, tavaly pedig, amikor az SaS kilépett a kormányból, az akkor hivatalba lépő Karel Hirman gazdasági miniszter Švecet vette maga mellé az államtitkári posztra. Švec a jeruzsálemi Nemzetközi Keresztény Nagykövetség (International Christian Embassy Jerusalem, ICEJ) evangéliumi tömörülés szlovák kirendeltségénél is dolgozott.

Munkaügy és oktatás

A hivatalnokkormányban a munkaügyi tárcát Soňa Gáborčáková, a minisztérium jelenlegi államtitkára fogja vezetni. Gáborčáková 2016-ban az OĽaNO listáján jutott a parlamentbe, de 2019-ben szakított a mozgalommal. A 2020-as választáson a KDH színeiben indult, de akkor a párt nem jutott be a törvényhozásba. Ennek ellenére a 2020 után alakuló kormányban Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter az államtitkárává nevezte ki, a tárcánál a család- és szociálpolitika területekért felel. Akkor vetült rá a sajtó figyelme, amikor a minisztérium egyik bizottsága, amelynek ő is a tagja volt, az ultrakonzervatív Anna Záborská (OĽaNO) parlamenti képviselő körüli szervezeteknek ítélte meg a nemi egyenlőség elősegítésére szolgáló forrásokat.

Az oktatásügyi tárca vezetőjével kapcsolatban szintén két név merült fel. Lehetséges, hogy az új miniszter Miroslava Hapalová lesz, aki az Állami Pedagógiai Intézet (ŠPÚ) igazgatója volt a Branislav Gröhling (SaS) által vezetett oktatási minisztériumban. Posztjáról két és fél év után magyarázat nélkül távozott, Ján Horecký ügyvezető oktatásügyi miniszter 2022-es kinevezésekor. Az ŠPÚ-nál többek között a tantervi reform kidolgozásával foglalkozott. Lapunk információi szerint az oktatásügyi minisztérium élére akár Daniel Bútora is kerülhet, aki jelenleg lektorként és coachként dolgozik különböző vezetőképző programokban. 2018-ban megalapította az Igazgatók Akadémiája nevű programot, amely az iskolaigazgatók számára indít vezetőképzéseket. Könyvtáros szakon végzett a pozsonyi Comenius Egyetemen, majd Prágában tanult a Károly Egyetemen nemzetközi tanulmányok szakon. Diákévei alatt aktívan részt vett az 1989-es Nyilvánosság az Erőszak Ellen rendezvényein.

Beruházás és kérdőjelek

A befektetésekért, régiófejlesztésért és informatizációért felelős miniszter Lívia Vašáková lehet, aki jelenleg a kormányhivatalnál a  helyreállítási alapért felelős igazgató. Ez a részleg egyben a Nemzeti Implementációs és Koordinációs Hatóság (NIKA) szerepét is betölti, amely állami szinten koordinálja a helyreállítási alapot. Vašáková 2005 és 2013 között az Európai Tanács gazdasági elemzője volt.

Egyelőre még nem tudni, hogy ki veszi át a törvényalkotásért felelős kormányfőhelyettes posztját, amelyet most a Sme rodina jelöltje, Štefan Holý tölt be. De az sem világos, hogy a szintén Sme rodina-jelölt Andrej Doležal helyett ki lesz a közlekedési miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?