HIVATALOS: Jön a hivatalnokkormány, Ódor Lajos lesz a miniszterelnök

Zuzana Čaputová Eduard Heger
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő a Boris Kollár (Sme rodina) házelnökkel és az Eduard Heger (Demokraták) leköszönő miniszterelnökkel történő találkozót követően vasárnap délután hivatalosan is bejelentette, az előre hozott választásokig hivatalnokkormányra bízza az ország irányítását. A szakértői kormányt Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank jelenlegi alelnöke fogja vezetni.

„Azt már most megerősíthetem, hogy a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke, Ódor Lajos lesz a miniszterelnök” – jelentette be Čaputová. Azt, hogy a hivatalnokkormányban kik vezetik majd az egyes minisztériumokat, az államfő a következő napokban először a politikai pártok vezetőivel közli, majd a nyilvánosságot is tájékoztatja.

Az elnök elmondta, a szakértői kormány csapata már készen áll, hiszen a hivatalnokkabinet felállításának lehetőségére már fel volt készülve. Kizárólag olyan személyeket választott ki, akik amellett, hogy szakemberek, nem indulnak a szeptemberi parlamenti választáson. Mindezt azért, hogy a kampányban az egyik politikai pártnak se biztosítson valamiféle előnyt. „Olyan személyek kormánya lesz, akik számára a kormányzás nem lesz egyben választási kampány is” – tette hozzá azzal, a progresszív és a konzervatív közegből érkező személyek egyaránt lesznek az új kabinetben.

Az államfő a szakértői kormányt a május 15-ével kezdődő héten nevezi majd ki, hiszen az új minisztereknek még be kell fejezniük a jelenlegi munkahelyükön végzett feladataikat. De a bő egy hét szerinte azért is szükséges, hogy az ország irányításának átadása zökkenőmentes legyen.

Čaputová rámutatott, míg a szeptemberi előre hozott  parlamenti választás után feláll az új kormány, mostantól kezdve akár hat hónap is eltelhet. A voksolás után ugyanis általában több hetet vesz még igénybe, amíg megalakul a kabinet. „Hat hónap tehát elegendő idő arra, hogy a szakértői kormány stabilizálja a helyzetet és elvezesse Szlovákiát az előre hozott válaszátsig” – magyarázta.

A botrány és dezinformáció

Az államfő arról is beszélt, miután Samuel Vlčan mezőgazdasági és Rastislav Káčer külügyminiszter is bejelentette, hogy lemond, eldöntötte, hivatalnokkormányt nevez ki. „Ezen Eduard Heger miniszterelnök úr javaslatai semmit sem változtattak” – tette hozzá. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, a leköszönő Heger-kabinet minden jelenlegi tagja a hivatalnokkormány kinevezéséig köteles ellátni a tárcavezetői tisztségéből adódó feladatait.

Čaputová szerint a szakértői kabinetet eddig csak azért nem nevezte ki, mert a Heger-kormány több olyan törvényjavaslatot dolgozott ki, amely a jelenlegi energiaválságot, az önkormányzatok helyzetét, az újjáépítési terv megvalósítását, vagy a szegénységben élők gondjait voltak hivatottak kezelni. Ezeket Hegerék a parlamentben nagyrészt el is tudták fogadtatni. Az államfő azonban rámutat, mivel a parlamentnek már csak egy rendes ülése lesz, lényegében nem lehet már semmilyen új jogszabályt átvinni, így nem látta értelmét annak, hogy a Heger-kabinet továbbra is hivatalban legyen.

Az államfő arra is reagált, hogy Igor Matovič, az OĽaNO vezetője vasárnap arról beszélt, az elnök is hetek óta tudott a jelenlegi politikai válságot kiváltó botrány okáról, vagyis arról, hogy Vlčan cégének 1,4 millió eurós támogatást ítélt meg a Ján Budaj (Demokraták) vezette környezetvédelmi minisztérium. Az ügy azonban csak később került nyilvánosságra. „Amikor tudomást szereztem az ügyről, azt kértem a kormányfőtől, ellenőrizze a helyzetet” – mondta Čaputová. Az elnök továbbá hazugságnak nevezte, hogy a jelenlegi események egy olyan „progresszív puccs” része lennének, amely mögött az Egyesült Államok pozsonyi nagykövetsége állna. Erről Robert Fico, az ellenzéki Smer elnöke beszélt vasárnap. „Veszélyes és a polgárokkal szemben felelőtlen ezeket a hazugságokat terjeszteni és ezzel már előre megkérdőjelezni azt a kormányt, amelyet szükségszerű kinevezni” – mondta az államfő.

Mi az a hivatalnokkormány?

Szlovákia történetében eddig nem volt még példa arra, hogy a végrehajtói hatalmat szakértői kormány vegye át. Ebben az esetben hivatalnokok, külső szakértők, esetleg a minisztériumokban jelenleg is dolgozó államtitkárok töltenék be a miniszteri posztokat. Őket nem a parlamenti pártok, hanem az államfő jelöli a tisztségre, ezért egy ilyen kormányért lényegében a köztársasági elnök felel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?